Húszéves korában ajánlatot kapott

MH/MTI
2024. október 14. hétfő. 21:58

„Nem olyan gyakori, hogy valaki ennyi idősen egy ilyen csapatban kezdheti meg a légióséletet. Nekem mindig is szerepelt a céljaim között, hogy külföldön játsszak, kaptam is több ajánlatot, de ezek közül a Barcelonetáé kiemelkedő volt” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornának adott interjúban. Hozzátette, fontos feladatra kérték fel, mert eredetileg az ottani élő legenda, a 38 éves Felipe Perrone helyére akarták szerződtetni, de a rutinos spanyol válogatott játékos végül maradt a Barcelonetánál.

„Kifejezetten jólesett, hogy ezért szerettek volna leigazolni, aztán az élet másképpen alakult, de sokat játszom, számítanak rám, és elismerik a játékomat” – foglalta össze eddigi tapasztalatait a 21 esztendős vízilabdázó.

Elmondta, Spanyolországban minden versenysorozatot meg akarnak nyerni a csapattal, a BL-ben pedig minimális cél a négyes döntőben való szereplés, de az együttes minden tagjának a BL-trófea elhódítása az álma.

„Gördülékeny volt az átigazolási és a beilleszkedési folyamat, ugyanakkor van még, amiben fejlődni és alkalmazkodni kell, de a klub nagyon családias, jó a hangulat. Ehhez persze hozzájárul, hogy ez az első idényem légiósként” – fogalmazott Vigvári. Hozzátette, a spanyol csapat más szisztémájú játékot játszik, és bár számos szempontból már most sokat fejlődött, a még magasabb szint eléréséhez további fejlődésre lesz szüksége.

„Kommunikációs gondjaim még adódnak, mert bár jól beszélek angolul és gyorsan tanulom a spanyolt is, a vízben még előfordulnak félreértések” – magyarázta.

Az olimpiai negyedik hellyel kapcsolatban azt mondta, még mindig nem tudta teljes egészében feldolgozni az utolsó két mérkőzés miatt kialakult kudarcérzést, de előfordul, hogy úgy látja, a párizsi mezőnyben a legjobb négy között zárni „egész jó dolog”.

„Természetesen ennél nagyobb várakozásaink voltak, sokkal többet szerettünk volna letenni az asztalra, de remélem, hogy az ottani tapasztalatok mindenkinek motivációként szolgálnak majd a mindennapokra és a következő ciklusban elindulunk egy olyan úton, amely tovább vezethet majd minket, mint Párizsban” – zárta Vigvári.

Elolvasom a cikket