Mairi Chisholm és Elsie Knocker személyes találkozása még az első világháború kitörése előtt történt. Elsie Knocker, egy fiatal brit ápolónő, motorversenyző és pilóta is volt egyben, és Mairi Chisholm, egy ifjú motoros hölgy, akinek tehetsége és bátorsága messze földön híres volt, 1912-ben találkozott egy motorversenyen. Kettőjük közötti, azonnali szimpátia közös érdeklődésükre vezethető vissza, de későbbiekben kiderült, hogy azokra az, általuk sűrűn hangoztatott értékekre is támaszkodhattak, amelyeket a későbbi háborús időkben közösen vallottak.
Amikor 1914-ben kitört az első világháború, mindketten azonnal beléptek a brit hadseregbe, de nem hagyták, hogy a hagyományos női szerepekre korlátozzák őket. Mairi és Elsie elhatározták, hogy ott segítenek, ahol a legnagyobb szükség van rájuk: a frontvonalon. Olyan missziót vállaltak, amelyet addig szinte egyetlen nő sem tett meg.
A két nő Pervyse közelében, a belgiumi frontvonalnál hozott létre egy saját elsősegély-állomást. Itt közvetlenül a harcmezőn nyújtottak életmentő segítséget a sebesült katonáknak. Rájöttek, hogy a sebesültek hátországba szállítása és az eltelt idő nagyon csökkenti a sérültek életben maradásának esélyét. Elsie egy képzett, és tapasztalt nővér volt, aki tele volt merész ötletekkel, azzal érvelt, hogy a katonákat az első, kritikus órán belül a sebesülésük után kezelni és stabilizálni lehet a segélyponton, amely életeket menthet. A kezdeti ellenállás után az egészségügyi hatóságok beleegyeztek a tervbe. Elsie és Mairi egy ház pincéjében alakította ki az elsősegélytáborát, amely mindössze 55 méterre volt a frontvonaltól. Ellenséges mesterlövészek célpontjai voltak, és ágyúk szüntelen támadása sem akadályozta őket, hogy betegeiket ellássák.
Ezt a tevékenységüket nem csupán a brit, hanem a belga és francia katonák is nagyra értékelték. Rendszeresen szembesültek a frontvonal közvetlen közelségével, bombázásokkal és az ellenséges támadásokkal, de soha nem hagyták el kijelölt posztjukat. Az, hogy nők ilyen közel helyezkednek el a frontvonalhoz, abban az időben szinte elképzelhetetlen volt. Elsie és Mairi azonban szembeszálltak a sokszor értelmetlen szabályokkal, és bebizonyították, hogy nőként is képesek bátor és önálló döntéseket hozni. Sok esetben olyan helyzetekben dolgoztak, ahol orvosi segítség hiányában az ő döntéseik jelentették az élet és halál közötti, egyetlen különbséget.
A két nő áldozatos munkája miatt a helyi katonák és civilek Pervyse Madonnái néven kezdték őket emlegetni. A Madonna kifejezés arra utal, hogy önzetlenül és anyai szeretettel vigyáztak a sebesültekre, mintha csak saját gyermekeikről gondoskodtak volna. Ez a név jól tükrözi azt a tiszteletet és hálát, amelyet munkájukért kaptak. Az általuk létrehozott elsősegély-állomás a frontvonal egyik legkritikusabb pontján helyezkedett el, ahol a sérülteket azonnal ellátták. Gyakran olyan helyzetekben találták magukat, amikor az orvosi ellátás más formája elérhetetlen volt, és az ő tudásuk és gyors cselekvésük volt az egyetlen remény a sebesült katonák számára.
Mairi és Elsie tevékenysége hamar felkeltette a brit sajtó figyelmét is. A korabeli lapok gyakran számoltak be róluk, és a két nő gyorsan nemzetközi hírnévre tett szert. A háború alatt több kitüntetést is kaptak bátorságukért és áldozatkész munkájukért, beleértve a Belgium Hadi Keresztjét is, amely az egyik legnagyobb elismerés volt, amelyet belga földön elérhettek.
A sajtó figyelme az elvégzett munkájuk jelentősége mellett a női szerepek háborús környezetben való megváltoztatására is ráirányította a figyelmet. Ők lettek az élő példái annak, hogy a nők is képesek hatékonyan és bátor módon közreműködni a háborúban, nem csupán a hagyományos női szerepek betöltésével. Újságírók, fotósok, főúri méltóságok és a királyi család tagjai is kíváncsiak voltak a „Madonnákra”. Annak ellenére, hogy híresek lettek, Elsie és Mairi nem kaptak fizetést a munkájukért. Inkább elköltötték megtakarításaikat, és eladták szeretett motorjaikat, hogy nyitva maradhasson elsősegélynyújtó állomásuk.
Az első világháború vége felé Mairi és Elsie is visszavonult a frontról, de tevékenységük hatása és emléke még sokáig fennmaradt. A háború után mindketten visszatértek a civil életbe, de soha nem hagyták maguk mögött azt az elkötelezettséget és humanitárius elveket, amelyek a frontvonalon is vezették őket. Elsie Knocker a háború után újra férjhez ment, és folytatta korábbi tevékenységeit, míg Mairi Chisholm a brit feminista mozgalom egyik fontos tagjává vált, és hosszú évekig segítette a háborús veteránokat és sérülteket. Mindketten könyvet is írtak élményeikről, amely tovább növelte hírnevüket.
A Pervyse Madonnái bátorságuk elismerése mellett olyan példaképekké is váltak, akik megmutatták, hogy az emberség, a bátorság és az önzetlenség minden körülmények között fennmaradhat, még a legszörnyűbb háborús helyzetek közepette is. Munkájuk máig emlékezetes, és emléküket különféle kiállítások, könyvek és dokumentumfilmek őrzik. Az ő történetük nemcsak a múlt része, hanem ma is releváns üzenetet hordoz: mindannyiunknak megvan az a képességünk, hogy jobbá tegyük a világot, akár a legváratlanabb helyzetekben is. Elsie és Mairi példája arra ösztönöz bennünket, hogy soha ne adjuk fel, és mindig álljunk ki azokért az értékekért, amelyekben hiszünk.
Mairi Chisholm és Elsie Knocker története az első világháború egyik leginspirálóbb epizódja, amely rávilágít arra, hogy a bátorság és az önzetlenség nem ismer határokat. A két nő rendkívüli életútja és háborús tevékenysége mindannyiunk számára példaértékű lehet.
