Láthatatlan drótok a mélyben – üvegkábelen száguld a net

Erősebbek ugyan az optikai kábelek, mint a hajdani transzatlanti telefonvezetékek, ám ha előbbiek megsérülnek, az felfoghatatlan veszteséget jelentene az emberiségnek – írja friss cikkében a BBC. Mint az anyagban emlékeztetnek, minderre egy régi, közel száz esztendős esemény világít rá legjobban. Történt, hogy 1929. november 18-án a föld remegni kezdett a kanadai Új-Fundland déli részén, amely a felszínen ugyan kevés kárt okozott, de a mélyben annál többet. Ugyanis a természeti katasztrófa nyomán sorra megszakadtak az Európa és Amerika közötti transzatlanti kommunikációs vezetékek.

A kataklizma a felszín alatt hatalmas földmozgásokat keltett – olyanokat, melyeket korábban nem feltételeztek a tudósok. Az általános közvélekedés ugyanis arról szólt, hogy az ólom szigetelésű drótokat a „cápák rágják szét”…

A mélyben jelenleg 1,4 millió kilométernyi (870 000 mérföldnyi) telekommunikációs kábel található, így gyakorlatilag nincs olyan óceán vagy tenger, ahol ne találhatnánk rájuk. A BBC külön kiemeli, hogy a világ összes digitális adatainak kilencvenkilenc százaléka ezeken megy keresztül. Ugyanakkor érdekességként azt is megjegyzik, e fontosságukhoz képest ezek az optikai vezetékek meglepően karcsúak – gyakran alig több mint két centiméter átmérőjűek.

A BBC megjegyzi azt is, hogy a tépések-szakadások hetven-nyolcvan százalékát manapság a véletlenszerű emberi beavatkozások okozzák, mint például a horgonyok le- vagy felhúzása, a vonóhálók vontatása – s csak a maradék részért tehető feleőssé a természet. Mivel a mélytengeri halászat ma már akár ezerötszáz méteres mélységig is „leér”, így gyakorlatilag egyre kevéssé vannak biztonságban e kommunikációs csatornáink.

E veszélyek okán a vezetékek a partok közelében nehezek és páncélozottak, míg a nagyobb mélységekben már könnyítettek. Utóbbi azért is hasznos, mert így csekélyebb erőfeszítéssel tudják őket kiemelni akár három-négyezer méteres mélységből is, ha a javításukra kerül a sor. A reparálás pedig úgy zajlik, hogy egy műszerrel megmérik, nagyjából hol lehet a szakadás, majd a csonka végeket egy-egy horoggal a felszínre húzzák, megtoldják, majd visszaeresztik a fenékre.

A cikk végén hozzáteszik, a kábelek lefektetése és javítása meglepő tudományos felismerésekhez vezetett – így például megtudták, hogy az áramlatok szó szerint eldörzsölik a vezetékek szigeteléseit, sőt, manapság e vezetékek amolyan „akusztikus érzékelőként” is használhatók a bálnák, hajók, viharok és földrengések észlelésére a nyílt tengeren.

Elolvasom a cikket