Csaknem 24 millió forintra büntette a Ferencvárost az UEFA

MH/ MTI
2024. október 17. csütörtök. 13:44

Az UEFA közleménye szerint a magyar bajnok csapattagjainak (legalább hat játékos és/vagy stábtag) „helytelen magatartásáért” kilencezer eurós (3,6 millió forint), a zöld-fehér szurkolók által a stadionban okozott károkért 10,5 ezer eurós (4,2 millió forint), a pirotechnikai eszközök használatért pedig 40 ezer eurós (16 millió forint) pénzbüntetést lesz kénytelen megfizetni. Az UEFA arra kötelezte a Ferencvárost, hogy 30 napon belül vegye fel a kapcsolatot az Anderlechttel a szurkolók által okozott károk rendezése ügyében.

A magyar bajnoki címvédő szurkolóit egy idegenbeli mérkőzésről kitiltotta az UEFA, de ezt a szankciót két évre felfüggesztették.

A Ferencváros az Európa-liga alapszakaszának első fordulójában 2–1-es vereséget szenvedett az Anderlecht vendégeként, majd Budapesten a Tottenham Hotspur nyert ugyanilyen arányban. A harmadik fordulóban az FTC a francia Nice-t fogadja, a következő idegenbeli El-mérkőzése pedig a Dinamo Kijev ellen lesz.

Elolvasom a cikket