A Szovjetunió mellett az egyik legsúlyosabban érintett ország Kína volt, amely akár 20 millió embert is elveszített a háborúban, akiknek nagy része civil volt. Figyelemre méltó, hogy Kínát is sújtotta az emberiség történetének legvéresebb polgárháborújának nevezett háború, kevesebb mint egy évszázaddal azelőtt, hogy a második világháború ágyúi elhallgattak: a Taiping-lázadás (1850-1864).
A háború kusza természete miatt ismét nehéz konkrét becslésekhez jutni, de a történészek gyanítják, hogy több mint 20 millió ember pusztulhatott el a háborúban, ami a birodalom lakosságának nagyjából öt százaléka és a világ népességének közel két százaléka.
Mi okozta a tajping lázadást?
A tajping lázadás lényegében az uralkodó Csing-dinasztia és a protestáns misszionáriusok által terjesztett kereszténység elleni fellépés volt, amelyet Hung Hsziu-csüan, Jézus Krisztus önjelölt öccse vezetett.
A háborúnak nem csupán vallási alapja volt, hanem gazdasági is. A Csing-dinasztia ugyanis bár a 18. században csúcspontját élte, a következő évszázadban drámai zuhanás következett. A birodalom küszködött a lakosság élelmezésével, ami sok helyütt éhínségekhez vezetett, miközben az elit egyre korruptabbá vált: közpénzeket halmoztak fel, és továbbra is magas adókat szedtek be a küszködő lakosságtól. Tovább rontotta a helyzetet, hogy az európai hatalmak egyre nagyobb fenyegetést jelentettek: a britek ópiummal és misszionárusokkal árasztották el az országot.
Az elnyomott hakka népesség fogékony volt a soraikból érkező „új megváltó” szavaira, és tízezrével álltak be Hung seregébe.
Mire a császári udvar felfogta a fenyegetés tényét, Hung hívei már el is foglalták Nanking városát, ahol a „második megváltó” megalapította a Mennyei Királyságot, felépíttette magának a Mennyei Palotát, és egy igencsak kommunizmusra hajazó rendszert alakított ki. Itt nem volt magántulajdon, mindenki egyszerre volt katona és földműves. A lázadás iszonyúan véres, totális háborúba torkollt a császárral, aki végül francia és brit segítséggel tudott csak diadalmaskodni.
A háborúban több száz várost teljes lakosságát kiirtották és porig rombolták azokat: a feljegyzésekben olyanokat is lehetett olvasni, hogy Kuangtung tartományban egymillió embert végeztek ki csak azért, mert azt a dialektust beszélték, amit a császár serege a lázadókéval azonosított. Másfél évtizeddel a harc kirobbanása után, amikor a helyzet már nagyon rosszul nézett ki a lázadók számára, Hung öngyilkos lett. Rendszere azonban nem veszett el teljesen: egy évszázaddal később Mao Ce-tung kínai államkommunizmusa némileg példaként tekintett a Mennyei Királyságra.
Miért volt olyan véres a tajping lázadás?
Kínától nem idegenek a véres háborúk. A második világháború és a Taiping-lázadás mellett a kelet-ázsiai behemót a világ számos leghalálosabb konfliktusának volt tanúja, köztük a Lushan-lázadásnak, a Három Királyság háborújának, Kína mandzsu hódításának és a kínai polgárháborúnak.
Egyszerűen fogalmazva, Kína egy nagy ország, hatalmas népességgel, részben ezért volt olyan véres a taiping lázadás. A konfliktus egy belső lázadáshoz képest viszonylag hosszú ideig – 14 évig – tartott, és 17 tartományban zajlott, ami két fontos tényező, amely hozzájárult a vérontáshoz.
Egyes történészek arra is utaltak, hogy a háború azért volt ilyen pusztító, mert szenvedélyes érzelmek táplálták.
„Keresztény ihletésű messianisztikus víziók által inspirálva és a társadalmi széthúzás, a fajgyűlölet és az államellenes elégedetlenség által táplálva a taiping háborút az emberi történelem egyik legpusztítóbb háborújaként jellemezték, mivel a 19. századi nyugati megfigyelők becslései szerint a halálos áldozatok száma több tízmillióra tehető” – írta Tobie Meyer-Fong történész 2015-ben.
Ráadásul a golyók, ágyúgolyók és muskéták okozta halálesetek csak az egyik oldala voltak a történetnek. A fegyveres harcok okozta halálesetek mellett valószínűleg milliók és milliók haltak meg a háború tágabb értelemben vett következményei miatt is.
„Bár pontos demográfiai adatok hiányában nem lehet pontosan tudni, hogy hányan haltak meg, a források nyomatékosan tanúskodnak a megdöbbentő mértékű és kiterjedésű, példátlan vérengzésről. A halálozási adatok nemcsak azokat tartalmazzák, akik a harcban haltak meg, hanem azt a sokkal nagyobb számot is, akik öngyilkosságot követtek el, vagy akik a sorozás, a kényszermunka, az éhezés, a járványos betegségek vagy az egyidejű társadalmi zavargások következtében brutálisan meghaltak” – tette hozzá Meyer-Fong.
