Hírek az iráni atomprogramról

MH/MTI
2023. december 29. péntek. 19:38

Irán nukleáris programja „mindig is békés volt, és az is marad” – jelentette ki Nasszer Kanaáni iráni külügyi szóvivő pénteken, válaszul arra a közleményre, amelyben négy nyugati hatalom közösen bírálta Iránt amiatt, hogy megnövelte az urándúsítás mértékét.

Kanaáni kifejtette, hogy politikai véleményalkotás helyett az Egyesült Államoknak és három európai szövetségesének – Franciaországnak, Németországnak és az Egyesült Királyságnak – érdemes lenne felülvizsgálnia a nemzetközi atomalku újjáélesztéséről és a szankciók enyhítéséről szóló, az elmúlt két évben folytatott tárgyalásokon felmutatott teljesítményét, mely szerinte nem nevezhető konstruktívnak.

Arra is emlékeztetett, hogy a dúsítás 60 százalékra növelését Irán békés atomenergia-igényeivel összhangban és teljes mértékben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) felügyelete alatt végzik. A szóvivő hangsúlyozta, hogy Irán tisztában van jogaival és nemzetközi kötelezettségeivel, és ennek keretében kívánja folytatni az együttműködést az ügynökséggel.

Az Egyesült Államok, Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság csütörtökön – a NAÜ korábbi jelentésére hivatkozva – közös közleményben ítélte el Iránt az urándúsítás fokozása miatt. A dokumentum szerint a dúsítás ilyen mértékét nem indokolja az atomenergia polgári felhasználása, ellenben jelentős fegyverkezési kockázatot hordoz.

Elolvasom a cikket