Romániában riasztották a vadászgépeket

MH/MTI
2024. október 19. szombat. 15:47

A bukaresti védelmi tárca (MAPN) közleménye szerint a radarok szombatra virradóra 2.30 órakor észlelték a szárazföld felé közeledő célpontot a Tulcea megyei Szentgyörgy (Sfantu Gheorghe) településtől 45 kilométerre. Mivel a célpont a román államhatár felé közeledett, riasztották a NATO és a román légierő illetékes szerveit.

A riasztás nyomán a spanyol légierő Romániában légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő két F–18-as, valamint a román légierő két F–16-os harci gépe szállt fel a Mihail Kogalniceanu, illetve a Borcea légitámaszpontról.

A radarjelzés szerint az ismeretlen célpont hajnali 4 óra körül érte el a román szárazföldi határt Gura Portitei település közelében, ezért a Konstanca megye észak-keleti részén élő lakosságot is figyelmeztették, hogy ismeretlen tárgy becsapódásának veszélye áll fenn.

Az ismeretlen célpont 19 kilométer mélyen hatolt be a román légtérbe, majd 4.30 óra körül eltűnt a radarok képernyőjéről. A MAPN szerint a négy vadászgép egyikének sem sikerült „vizuális kontaktust” teremtenie a radarok által észlelt tárggyal. A légiriadót 5.10 órakor lefújták, és a vadászgépeket visszarendelték. A védelmi tárca szerint az eddigi adatok alapján nem valószínűsíthető „egy becsapódási zóna létezése”, de az illetékesek szombaton reggel elkezdték átvizsgálni a környéket.

Romániában legutóbb csütörtök este riasztották a vadászgépeket és figyelmeztették a polgári lakosságot egy, a Fekete-tenger felől érkező, a szárazföld fölé 14 kilométeres mélységben berepülő azonosítatlan légi célpont miatt.

Elolvasom a cikket