Tömegbaleset, négy halott

MH/MTI
2024. október 19. szombat. 19:45

Az S7-nek a Gdanskot egy másik tengermelléki várossal, Gdyniával összekötő, jelenleg útjavítási munkálatok alatt álló szakaszán bekövetkezett balesetben 21 jármű, ezen belül három kamion ütközött össze. A karambol után több személygépkocsi kigyulladt.

Négy ember életét vesztette, tizenketten megsérültek az észak-lengyelországi Gdansk városánál, az S7-es gyorsforgalmi úton szombatra virradóra történt balesetben – közölte a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevízió.

Szombat este a Polsat News tudatta: a nyomozóhatóságok őrizetbe vették a baleset egyik résztvevőjét, egy 37 éves kamionsofőrt, aki az előzetes rendőrségi vizsgálat szerint belehajtott az előtte kialakult dugóban álló járművekbe, és így okozott közlekedési katasztrófát.

A gyanúsítottat vasárnap hallgatják ki, egyelőre megállapították, hogy nem volt ittas állapotban.

Elolvasom a cikket