Az agorafóbia ógörög eredetű szó, összetételek jelentése: agora = piactér, phobosz = félelem. Az agorafóbiában szenvedők félnek a nyílt terektől, a nyilvános helyektől és a tömegtől, mert úgy érzik, hogy veszély esetén nem tudnak elmenekülni, ezért pánikba esnek.
Az agorafóbia leggyakrabban fiatal felnőttkorban – 18–35 éves kor között – kezdődik. A nők körében kétszer-háromszor gyakoribb.
Jellegzetes szorongást keltő helyszínek agorafóbiában szenvedőknél elsősorban a zárt helyek: színház, mozi, étterem, lift, tömegközlekedési eszköz (amely minél zsúfoltabb, annál félelmetesebb), valamint hidak, alagutak, pincék, de egyes helyzetek is gyakran szorongást keltenek (pl. elindulás otthonról, sorban állás, tömegben tartózkodás).
Az agorafóbia tünetei
Ha az agorafóbiás beteg egy számára félelmetes helyzetbe kerül, súlyos szorongást él át. A fellépő félelem mellett az alábbi, pánikrohamra utaló tünetek közül több is jelentkezhet:
- az elviselhetetlenségig fokozódó rossz közérzet;
- szapora szívverés;
- remegés;
- hidegrázás;
- izzadás;
- bőrpír;
- hőhullám;
- légszomj, fulladás;
- nyelési nehézség (mintha gombóc lenne a torokban);
- fejfájás;
- émelygés;
- szédülés;
- félelem attól, hogy rosszullét esetén nem tudja visszatartani a vizeletét vagy a székletét;
- félelem a kontrollvesztéstől, megőrüléstől;
- menekülési vágy;
- elveszettségérzés;
- halálfélelem.
A pánikrohamok általában 10-30 percig tartanak, ritkán hosszabbak egy óránál. A beteg a roham után gyakran fáradtságot, kimerülést tapasztal.
Az agorafóbiában szenvedő beteg mindent megtesz, hogy megóvja magát az újabb pánikrohamtól, ezért elkerülő magatartásformákat alakít ki: például lépcsőzik liftezés helyett, vagy nagy kerülőt tesz, hogy ne kelljen az aluljáróba lemennie. Gondolkodásának és magatartásának egyetlen meghatározó iránya a tünetek megjelenésének elkerülése, az elkerülő magatartásnak rendeli alá minden más tevékenységét, ezért élettere egyre inkább beszűkül, elszigetelődhet a többi embertől és a külvilágtól.
Mikor forduljon orvoshoz?
Amennyiben a tünetek akadályozzák a mindennapi életvitelt, rontják az életminőséget, mielőbb a háziorvoshoz kell fordulni, aki megfelelő szakemberhez (kardiológus, neurológus, pszichiáter) irányíthatja az illető személyt.
Az agorafóbia kialakulásának okai
A fóbiák hátterében legtöbbször egy kellemetlen, az adott helyzettel kapcsolatos negatív élmény, szorongást keltő emlék áll. A pánikbeteg összekapcsolja a szorongást és az élmény körülményeit, ezért hasonló helyzetekben akkor is megjelenik a szorongás, ha nincs reális veszély. Ilyenkor a betegen eluralkodik a gondolat, hogy valami rossz dolog történhet vele, emiatt egyre nehezebben tud felülkerekedni a félelmein, ami pánikrohammá is fokozódhat. Mindez megerősíti abban, hogy legközelebb elkerülje a hasonló helyzeteket.
Az agorafóbia diagnosztizálása
A fóbiás betegségek mögött általában nincsenek szervi elváltozások, sokkal inkább a problémákkal való hibás megküzdésről, rögzült viselkedési zavarokról van szó. A betegséget rendszerint a tünetek alapján, szakorvosi vizsgálat során diagnosztizálják: mellkasi panaszok, fulladásérzés esetén kardiológus vagy tüdőgyógyász, szédülések esetén neurológus szakorvos bevonására lehet szükség a szervi betegségek kizárása érdekében.
Az agorafóbia kezelése
Sok esetben – mivel az agorafóbia nem jár szervi elváltozással –pszichoterápiával megszüntethető a szorongás, de vannak esetek, amikor a félelem már oly mértékben eluralkodik a betegen, hogy a gyógyítása gyógyszeres kezelést – súlyos esetben egyéb klinikai beavatkozást – is igényelhet.
Az orvos antidepresszánst és szorongásoldó készítményt írhat fel, de a gyógyszeres kezelés mellett is mindig szükség van pszichiáter, pszichológus vagy mentálhigiénés szakember segítségére. A kezelés célja, hogy a pánikbeteg megtanuljon helytállni a számára félelmet kiváltó helyzetben. Számos hatékony és könnyen elsajátítható módszer létezik (pl. autogén tréning, mindfulness, jóga, relaxáció), amellyel a pánikrohamok megelőzhetők.
A pánikbetegségek kezelésében különösen hatékonyak a kognitív viselkedésterápiás módszerek. A pszichológussal vagy pszichiáterrel történő egyéni vagy csoportos beszélgetések során a pánikbeteg megtanulja a félelmeit megérteni és feldolgozni.
A pánik leküzdéséhez elsőként a kiváltó ok megkeresése és megértése szükséges, illetve annak felismerése, hogy milyen tényezők okozzák vagy súlyosbítják a rohamokat. A betegség megértése után a páciens megtanulja, hogyan kell átvészelni a pánikrohamot, hogyan csökkentheti a szorongását. Megtanulja másként megközelíteni a számára félelmet okozó helyzeteket, és olyan védelmi mechanizmust alakít ki, amely már a korai stádiumban leállítja a kezdődő rosszullétet. A tapasztalatok szerint a félelmet keltő helyek elkerülése nem segíti, hanem hátráltatja a gyógyulást.
A terápia jól bevált módszere továbbá a közeli hozzátartozók bevonása, akik jelenlétükkel fokozni tudják a személy biztonságérzetét. A pánikbetegségek kezelése általában hosszan tartó munka, de a gyógyulás esélyei jók, és a pánikbeteg idővel vissza tud térni normál életviteléhez.
