A moldovai választások nem voltak szabadok a Kreml szerint

MH/MTI
2024. október 21. hétfő. 15:22

„Azt látjuk, hogy nehezen megmagyarázható a szavazatok növekedésének aránya Sandu és a népszavazás azon résztvevői javára, akik az EU-orientációt részesítették előnyben” – mondta Peszkov.

A Moldovai Köztársaságban az Európai Unióhoz való csatlakozás szándékának alkotmányban való rögzítéséről tartott népszavazáson hajszálnyi, 50,17 százalékos többség szavazott igennel – derült ki a hétfőn közzétett, csaknem végleges eredményekből, miután Sandu szerint a vasárnapi kettős szavazást „példátlan külső beavatkozás” zavarta meg.

Peszkov szerint a moldovai választási kampány „nem volt szabad”, az ellenzéktől megtagadták a kampányolás lehetőségét, és hatósági nyomást gyakoroltak rá. „Üldözték, börtönbe zárták, kihallgatták, nem engedték be az országba őket, a médiájukat bezárták, az internetes forrásokat blokkolták, és így tovább” – hangoztatta.

Hétfőn a kora reggeli órákban Sandu a moldovai állampolgárokhoz fordult, mondván, „egyértelmű bizonyítékok” vannak arra, hogy bizonyos bűnözői csoportok „a nemzeti érdekeinkkel ellenséges külföldi erőkkel működtek együtt, háromszázezer szavazatot akartak megvásárolni”.

Peszkov kifejtette: „ha (Sandu) azt állítja, hogy bizonyos bűnözői csoportok miatt nem kapott szavazatokat, akkor bizonyítékokkal kell előállnia”. Hozzátette: „jó lenne, ha Sandu asszony magyarázatot adna arra, hogy miért nem értenek ilyen sokan egyet az ő irányvonalával? Ezek is bűnbandák? Vagy úgy érti, hogy azok a moldovai polgárok, akik nem támogatják őt, bűnbandákkal állnak kapcsolatban? Itt nagyon sok nüansz érzékelhető.”

A szóvivő egyben felhívta a figyelmet arra, hogy a szavazás eredményei szerint a hivatalban lévő moldovai elnökre és az európai integrációra leadott szavazatok száma hirtelen rendellenesen megnőtt.

„Azon mutatók változásának dinamikája, amelyeket ma látunk, amelyeket figyelünk, természetesen sok kérdést vet fel” – mutatott rá az orosz elnöki szóvivő napi sajtótájékoztatóján a TASZSZ orosz hírügynökség kérdésére válaszolva.

„Amit látunk, az a szavazatok növekedésének ilyen gépies, nehezen megmagyarázható gyorsasága Sandu, illetve a népszavazás azon résztvevői javára, akik az EU-orientáció mellett vannak” – mondta. Peszkov szerint „bármely megfigyelő, aki nem vagy csak kevéssé érti a politikai folyamatok lényegét, felfigyelhet ezekre a hirtelen szavazatnövekedéssel kapcsolatos anomáliákra”. Hangsúlyozta: Moldovában nagyon sokan nem támogatják a hivatalban lévő elnököt, és ez még a nem szabad választási kampány körülményei között is érzékelhető.

Elolvasom a cikket