Az Anora rendezője nem szédült meg az elképesztő sikertől

Baker azonban siet tisztázni, hogy a nagy siker nyomán nem az a célja – mint sokaknak a szakmában –, hogy miután független rendezőként indult, végre hollywoodi szuperprodukciókat vagy drága tévésorozatokat készíthessen a nagy stúdiók kedvenceként. Annak ellenére, vagy éppen azért mondja ezt, mert az Anorával kicsit közelebb került a mainstreamhez a kritikusok szerint.

Baker mindig is a cannes-i fesztivált tekintette a számára legfontosabb megmérettetésnek, de a nagy győzelem után el kellett gondolkoznia.

„Ez volt az álmom (mármint az Arany Pálma – szerk.) – mondta egyik interjújában. – De aztán az ember egzisztenciális válságba kerül, ki kell találnia, hogyan tovább.

Számomra ez nem arról szól, hogy így akarom kinyitni a kapukat, amelyeken át bejuthatok a nagy stúdiókba. Igazából pont az ellenkezőjéről van szó. Ez a dolog azt jelenti: OK, most már biztosan folytathatjuk, amit eddig csináltunk.”

Mit csinált eddig Baker? Leginkább az amerikai szubkultúrák, azon belül is a szexmunkások életéről készített független filmeket, amelyek nagy szakmai elismerést arattak.

A Starlet (2012) című dráma története a világ pornóiparának központjában, a kaliforniai Fernando Valley-ben játszódik, az ott dolgozók küzdelmes életéről szól, miután a rendező átfogó kutatást végzett a terepen.

A Tangerine (2015) két transz szexmunkás történetét mutatja be, a Floridai álomban (2017) egy háziasszony prostituáltnak áll, hogy el tudja tartani családját, a Vörös rakéta (2021) hőse pedig egy kiöregedett pornósztár, aki visszatér szülővárosába, amit a helybeliek nem fogadnak kitörő örömmel.

Az Anora is a szexmunkások világába kalauzol, de sokkal több akcióval és humorral, mint ami Baker korábbi filmjeire jellemző volt. Anora (Mikey Madison) sztriptíztáncosnő, de ennél többre is vállalkozik, ha igény van rá, s persze ha jól megfizetik.

Spontán módon összeházasodik egyik ügyfelével (Mark Eydelshteyn), aki egy orosz oligarcha fia. Amikor a fiú szülei megtudják, mi történt, semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, hogy érvénytelenítsék a házasságot.

Az Anora című modern filmmese november 7-től látható a magyar mozikban.

Elolvasom a cikket