Jelentős előrelépések lesznek decemberig Montenegró csatlakozásában + VIDEÓ

MH/ MTI
2024. október 24. csütörtök. 16:32

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a soros magyar EU-elnökség egyik fő célkitűzése a nyugat-balkáni bővítés felgyorsítása, ez ugyanis minden félnek érdeke.

„Érdeke az Európai Uniónak, ugyanis látszik, hogy az EU versenyképessége, világpolitikai, világgazdasági súlya folyamatosan csökken és romlik. Ebből a kiutat csak az jelenti, hogyha új lendületre, frissességre tudunk lelni. Ez pedig leginkább a Nyugat-Balkánról érkezhet meg” – mondta.

„Érdeke Magyarországnak is, hiszen mi itt élünk a Nyugat-Balkán szomszédságában, s pontosan tudjuk, hogy mekkora a különbség aközött, amikor béke és nyugalom van a Nyugat-Balkánon, és amikor nincs. És érdeke természetesen a nyugat-balkáni országoknak is” – tette hozzá.

Rámutatott, hogy ennek ellenére rendkívül lelassult az integrációs folyamat, a térség államai átlagosan már több mint tizenöt éve várnak a tagságra. Majd ennek kapcsán külön kitért Montenegróra, kiemelve, hogy az ország már mind a harminchárom tárgyalási fejezetet megnyitotta, azonban egyet sem sikerült lezárni az utóbbi hét évben.

Szijjártó Péter ezt követően emlékeztetett a magyar kormány azon ígéretére, miszerint az EU-elnökségi féléve alatt változtat ezen, megtöri a jeget és eléri bizonyos fejezetek lezárását Montenegróval.

„Sikerült már megállapodnunk mindenkivel abban, hogy december 17-én Brüsszelben EU-Montenegró kormányközi konferencia ülésre kerül sor. Ezt az Európai Unió részéről majd én magam fogom a magyar kormány nevében elnökölni, és ezen az ülésen megtörténik négy tárgyalási fejezet lezárása” – közölte.

„Lezárul az a fejezet, amely Montenegró teljesítményét értékeli a közös kül- és biztonságpolitika szempontjából, lezárul a médiára vonatkozó fejezet, a szellemi tulajdonjogokra és az ipari stratégiákra vonatkozó fejezet is” – sorolta.

„Négy fejezet lezárása tehát hatalmas lépés Montenegró integrációs törekvései során. Mi ezt ígértük az elnökségünk elején, és megcsináltuk ezt is, mint ahogy teljesítettük Albánia számára tett ígéretünket is néhány nappal ezelőtt, amikor megindultak a valódi csatlakozási tárgyalások” – húzta alá.

A miniszter végül úgy vélekedett, hogy bár ez nagy siker, tovább kell dolgozni az EU bővítéséért, hiszen jól látszik, hogy továbbra is „hatalmas képmutatás lengi körül” ezt a témát Európában.

„Ugyanis míg nyilvánosan szinte mindenki a bővítés mellett beszél, addig zárt ajtók mögött a támogatás már közel sem ennyire lelkes” – fogalmazott.

„Ezért aztán a következő időszakban is az egyik legfontosabb feladatunk az lesz, hogy minden erőnkkel azon legyünk, hogy az Európai Unió nyugat-balkáni irányú bővítése végre fel tudjon gyorsulni” – fűzte hozzá.

Objektum doboz

Elolvasom a cikket