Gulácsiról áradoznak a szurkolók

Leginkább Gulácsi Péter bravúrjain múlt, hogy Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool csak 1–0-ra nyert szerdán, az RB Leipzig vendégeként lejátszott szezonbeli harmadik elleni Bajnokok Ligája-meccsén. A 34 éves magyar kapus volt a mérkőzés egyik, ha nem a legjobbja. Ezt bizonyítja, hogy az angolok szurkolóinak érdeklődését is felkeltette.

Gulácsi hat éven keresztül (2007–2013) tartozott a Liverpool kötelékébe, de rendre kölcsönadta őt az angol klub, ha pedig éppen a Vörösök mezét öltötte magára, az az U21-es csapatban volt, a felnőtteknél sosem kapott lehetőséget – emlékeztet a Magyar Nemzet. Éppen ezért nemigen emlékeznek rá a szurkolók Liverpoolban, nem a klasszisok között emlegetik a magyar kapust. Akik esetleg már elfelejtették a nevét, azok azonban szerdán jól az eszükbe véshették, hiszen Gulácsi parádézott Arne Slot gárdája ellen.

Gulácsi Péter elkápráztatta a Pool-drukkereket

Gulácsi teljesítménye többeket megihletett, és az X-en ámuldoztak a védései látván. Ezekből gyűjtött ki néhányat a Magyar Nemzet:

„Amúgy Gulácsi a meccs legjobbja”.

„Miért játszik ma Gulácsi úgy, mint Buffon fénykorában?”

„3–0-ra kellene vezetnünk, de Gulácsi élete meccsét produkálja”.

„Gulácsi 34 évesen csodavédéseket mutat be”.

„Gulácsi, elég legyen már!”

„Évekig Mignolet-val és Kariusszal szenvedtünk, miközben az akadémiáról felhozhattuk volna Gulácsi Pétert”.

„Az előzetesemben azt írtam, hogy Gulácsi Péter az RB Leipzig legjobbja az idényben. A védekezés terén nincsenek a helyzet magaslatán, de ő meccsben tartja őket. Ma is ez volt a helyzet”.

„Elképesztő védés! Fényévekre lennénk tőlük, ha Gulácsi nem brillírozna”.

„Gulácsi Péter ma is remekelt. Három bravúrnál tart, folytatja a nagyszerű idényét. Alábecsülik őt”.

„Jó teljesítmény, rossz befejezések, szerencsétlenség, hihetetlen kapusteljesítmény Gulácsitól.”

Elolvasom a cikket