A diagnózis: vastagbélrák

A New Jerseyből származó, akkor 37 éves Marisa Stachelski 2022-ben hirtelen kínzó gyomorfájást tapasztalt, és azonnal érezte, valami nincsen rendben. A kétgyermekes családanya felkereste az orvost, aki kolonoszkópiára utalta, a vastagbélrák szűrővizsgálatára. A nő vastagbelében ezután rákos daganatot fedeztek fel, amely akkor még nem terjedt tovább. A következő évben eltávolították a daganatot, ám a további vizsgálatok kimutatták, hogy Marisának BRCA 2 génmutációja van, amely drasztikusan növeli az emlő- és petefészekrák kockázatát.

Marisával ezután azt is közölték az orvosok, a specifikus génmutációjával nem az a kérdés, hogy újra kialakul-e nála rák, hanem az, hogy mikor. A kétgyermekes anyuka ezután egy, az egész életét megváltoztató döntést hozott meg: 2024 elején kettős masztektómián (emlőeltávolító műtéten) esett át, szeptemberben pedig eltávolította a petevezetékeit is, hogy ezzel csökkentse a rákos megbetegedések kockázatát, és biztosítsa, hogy láthatja, ahogy felnőnek a fiai.

Két kisgyerekkel otthon a férjemmel tudtuk, hogy meg kell védenünk a családunkat. Még fiatal vagyok, de tudom, ahogy öregszem, a rák kockázata egyre csak nő

– mondta el Marisa, aki a beavatkozásokat követően hamar felgyógyult és már a munkájához is visszatérhetett: ugyan a történtek feldolgozása nagy kihívást jelentett, de a családja és az orvosi csapata erős támaszt nyújtott a számára.

Mindezek után rájöttem, milyen értékes az élet. Nagyon gyorsan megváltozhat, ezért szeretném a legtöbbet kihozni a családommal töltött időből, és segíteni másoknak

– tette hozzá a nő, a Daily Mail beszámolója szerint.

Elolvasom a cikket