Kijev szerint orosz katonák megöltek négy ukrán hadifoglyot

MH/MTI
2024. október 24. csütörtök. 20:31

A közlés szerint október 6-án az ukrán nemzeti gárda négy katonája a Donyeck megyei Szelidove településnél teljesített szolgálatot, amikor az orosz erők megrohamozták hadállásaikat, és harc árán foglyul ejtették őket.

Ezt követően az oroszok videóra vették a sebesült, fegyvertelen gárdisták kihallgatását. Másnap az ukrán erők visszavették elvesztett hadállásaikat, és átkutatásuk során megtalálták a megölt ukrán katonák holttestét.

A főügyészi hivatal megállapította, hogy a hadifoglyok meggyilkolása a genfi egyezmények megsértésének és súlyos nemzetközi bűncselekménynek minősül. Az előzetes nyomozást az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nyomozói folytatják le – tette hozzá közleményében a főügyészség.

Az ukrán főügyész egy másfél héttel ezelőtt adott lapinterjújában arról beszélt, hogy az utóbbi egy évben megnőtt azoknak az ukrán hadifoglyoknak a száma, akiket orosz katonák bírósági tárgyalás és ítélet nélkül kivégeztek.

Hangsúlyozta, hogy ezek a bűncselekmények nem elszigetelt incidensek, hanem Oroszország háborús fegyverként, a megfélemlítés és a pusztítás eszközeiként alkalmazza őket, akárcsak a hadifoglyok kínzását.

Ruszlan Muzicsuk ezredes, a nemzeti gárda szóvivője az Ukrajinszka Pravda hírportálnak csütörtökön elmondta, hogy gyalogsági alakulatok próbálnak beszivárogni Szelidove településre. Hozzátette, hogy az elmúlt 24 órában az oroszok 19 alkalommal támadták meg Szelidovét jelentős számú gyalogossal.

Az ukrán gárdisták 118 orosz katonát tettek harcképtelenné – közülük 52-t megöltek -, miközben visszaverték ezeket a támadásokat.

Az ukrán vezérkar reggeli helyzetjelentésében azt írta, hogy Szelidove falunál visszaverték az oroszok támadásait. Az ukrán katonai hírszerzés azt közölte a Telegramon, hogy az első észak-koreai katonai egységek, amelyeket kelet-oroszországi gyakorlótereken képeztek tovább, már megérkeztek az orosz-ukrán háború harci övezetébe, egyebek között az oroszországi Kurszk régióba, és jelenlétüket rögzítették elektronikus eszközökkel.

A hírszerzés kifejtette, hogy jelenleg észak-koreai katonák kiképzése öt oroszországi gyakorlótéren zajlik: Usszurijszkban, Ulan-Udében, Jekatyerinszlavkában, Knyazje-Volkonszkojében és Szergejevkában.

Hozzátette, hogy becsléseik szerint az Oroszországba áthelyezett észak-koreai katonák száma jelenleg mintegy 12 ezer fő, köztük ötszáz tiszt, beleértve három tábornokot. Vadim Filaskin, Donyeck megye kormányzója délután arról tájékoztatott, hogy Pokrovszk térségében csütörtökön meghalt három civil orosz tüzérségi támadások következtében.

Oleh Szinyehubov, Harkiv megye kormányzója közölte, hogy csütörtök délelőtt az orosz csapatok Kupjanszk városát ágyúzták, és eltaláltak egy piacot. A támadásban egy 73 éves nő meghalt, további tíz ember pedig megsebesült.

Szerhij Nyikiforov elnöki szóvivő cáfolta azokat a sajtóban megjelent információkat, amelyek szerint hét NATO-tagország ellenzi Ukrajna meghívását a szövetségbe. Szavai szerint a valóság az, hogy Ukrajna meghívását a tagországok túlnyomó többsége támogatja, a többiek támogatásának megszerzésére pedig „aktív érdekvédelmi munka zajlik”.

Az Állami Nyomozó Iroda (DBR) honlapján arról számolt be, hogy munkatársai őrizetbe vették Kijev egyik kerületi hadkiegészítő központjának három alkalmazottját, valamint három civilt a hadkötelezettség megkerülésében való segédkezés gyanújával. A nyomozók hozzátették, hogy a gyanúsítottaknál végzett házkutatások során több mint 1,2 millió dollár készpénzt és több luxusjárművet találtak.

Elolvasom a cikket