Duzzog a Nyugat Mongólia elmaradt lépése miatt

MH/MTI
2024. október 25. péntek. 10:24

Mongólia azzal, hogy nem tartóztatta le Vlagyimir Putyint, amikor az orosz elnök a területén tartózkodott, nem teljesítette a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) együttműködési kérelmét, megsértette a bíróság működését biztosító Római Statútum rendelkezéseit, ezáltal megakadályozta a bíróságot feladatainak és hatásköreinek gyakorlásában – közölte a Nemzetközi Büntetőbíróság.

A hágai székhelyű bíróság háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt 2023 márciusában adott ki elfogatóparancsot Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen azzal az indokkal, hogy személyesen lehet felelős ukrán gyermekek jogellenes deportálásáért és átszállításáért Oroszországba.

A csütörtök esti hágai közlemény szerint tekintettel arra, hogy a Római Statútumban rögzített kötelezettségei ellenére Mongólia nem működött együtt a Nemzetközi Büntetőbírósággal, illetékes kamarája szükségesnek tartotta, hogy az ügyet a részes államok közgyűlése elé terjessze.

Indoklásuk szerint a statútum részes államai és mindazon országok, melyek elfogadják a bíróság joghatóságát, kötelesek letartóztatni és átadni azokat az embereket, akikre a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa vonatkozik, hivatalos pozíciójuktól vagy nemzetiségüktől függetlenül.

„A Római Statútum 86. cikke értelmében valamennyi részes államnak teljes mértékben együtt kell működnie a bírósággal megbízatásának támogatása érdekében” – fogalmaztak, majd arra emlékeztettek, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság a nemzetközi közösség általános érdekeivel összhangban álló feladatokat lát el azáltal, hogy joghatóságot gyakorol a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmények tekintetében, amelyek magukban foglalják a nemzetközi jog alapvető normáinak súlyos megsértését.

Elolvasom a cikket