A kiállítás a Fővárosi Képtár Ki a raktárból! című sorozatának harmadik darabja. A sorozat célja a női alkotók gyűjteményben őrzött műveinek kiemelése és bemutatása, ezért a két korábbi alkalommal jobbára ismeretlen vagy elfeledett női művészek munkáiból adott bő válogatást. Ezen kiállításon mindössze öt, a gyűjteményi revízió során előkerült textilműből indult ki a képtár, s ezek köré igyekeztek a kurátorok felvázolni a tárgyakból kibontható történeti, politikai, művészeti és intézményi kontextusokat.
Foglalkoznak a batikolt falikép és a szövött falikárpit műfajával, az utóbbit a század elején megújító Ferenczy Noémi hatásával, ezeknek a művészeti ágaknak a kultúrpolitikai szerepével és a mögöttük meghúzódó ipari és kereskedelmi háttérrel. A falikárpit kivitelezése ugyan hosszú időt igényel és drága, ám a monumentális műfajok között az egyetlen, amely mobilizálható: kultúrpolitikai jelentőségű kiállításokra, programokra bármikor szállítható.
Prepelicza Katalin: Valéria-telepi építkezés, 1960–1965
Fotó: www.fovaroskeptar.hu/sajto
A műfaj iránti érdeklődés megnövekedése a korszakban szorosan összefüggött a modern középületek dekorálásának igényével. Az állami megrendelések közvetett vagy közvetlen propagandacélokat szolgáltak, de a saját kezdeményezésre készült alkotások is hasonló szellemiséget közvetítettek. A modern építészet, városfejlesztés, mérnöki munka eredményeit ábrázoló műcsoport (Juris Ibolya, Prepelicza Katalin, Pintér Éva) tágabb értelemben a szocializmus építésének utópiáját hirdette.
Ferenczy Noémi tanítványai (Prepelicza Katalin, Pintér Éva) mesterük elveit követve maguk szőtték munkáikat, Túry Mária azonban nem volt textiles, így művét megbízással, mással kiviteleztette, az Iparművészeti Vállalat erre szakosodott gobelinműhelyében. Túry figuratív és absztrakt vonásokat egyesítő munkája tökéletesen illeszkedett a korszak esztétikai elvárásrendszerébe. A kiállítás utolsó műve, Szuppán Irén 1970-es alkotása már a jövő felé mutat. A síkból való kilépés, a textil plaszticitásának kérdése az avantgárd tértextilesek korai kísérleteivel mutat rokonságot, a tulipán motívum pedig népi ornamentikával és a hatvanas évek populáris kultúrájának virágkultuszával kapcsolatos képzeteket is előhív.
Pintér Éva: Hajóépítés (Vörös hajó), 1960 körül
Fotó: www.fovaroskeptar.hu/sajto
A kiállítás szereplőinek neve jórészt elfelejtődött, műveik mára eltűntek a nyilvánosság elől, és a későbbiekben is kimaradtak a művészettörténeti összefoglalókból. Légüres térbe keletkezett Ferenczy Noéminek, valamint a szocialista modernizmus neves festő kárpittervezőinek munkássága és a hetvenes években induló avantgárd tértextil nagy elbeszélése között. A kánonon kívüli pozíciót ritka egyértelműséggel jelzi az itt kiállított művek közelmúltig fennálló múzeumi státusza. E tárgyak ugyanis kivétel nélkül egy másodrangúnak tartott, a fővárosi kultúrházak, pártházak és egyéb közintézmények dekorációjára fenntartott gyűjteményi egységben őrződtek meg, s csak nemrég kerültek át a Fővárosi Képtár törzsanyagába.
Újrafelfedezésük és bemutatásuk ráirányítja a figyelmet az egyes elfelejtett pályákra, művekre, a mögöttük húzódó kultúrpolitikai és gazdasági folyamatokra, hozzájárulva a korszak művészetének megértéséhez.
További információ itt.
