A nagy leleplező

Azt a sok zagyvaságot, amit Csárdi Antal az LMP-ből való kilépésével kapcsolatban az elmúlt napokban összehordott, a nyájas olvasónak nehéz lehet követni.

Persze a dolognak nincs komoly jelentősége. Olyan mindegy, hogy Csárdi Antal tagja-e az LMP-nek vagy sem, 2009 óta húzódó politikai pályafutása alatt ugyanis semmi emlékezeteset nem tett le a politika asztalára. Megkímélte a publikumot, hogy odafigyeljen a szavára.

Ha valami országos jelentőségű kérdésben foglalt állást, akkor az kifejezetten rossz volt a magyaroknak, Magyarországnak. Például amikor az LMP aláírásgyűjtésbe kezdett, mert Csárdi Antal szerint azonnal fel kell mondani a Paks 2-szerződést. Azt az erőműbővítést, amelyre az országnak elengedhetetlenül szüksége van az energiaellátás hosszú távú stabilitása érdekében. A minap pedig azzal került a hírekbe, hogy a parlament felfüggesztette mentelmi jogát. A gödi akkumulátorgyárnál ugyanis az LMP bejelentett gyűlést tartott, majd ezt követően a helyszínen tartózkodó néhány LMP-s aktivista a korábbi tüntetésen használt, feliratos paravánt helyezett el keresztben az akkumulátorgyár bejáratához vezető úton, lezárva a forgalmat. Csárdi pedig online bejelentkezéssel közvetítette a tiltakozó akciót, akadályozva a közlekedést. Az úttestet rendőri utasítás ellenére sem hagyta el, ez pedig alkalmas a helyszín biztosításával kapcsolatos szabálysértés megállapítására.

Szóval ilyen nagyszerű történetek idéződnek föl bennem, amikor Csárdi kilépése miatt morzsolgatok könnycseppeket a szemem sarkában.

Kocsis Máté rosszabbul járt. Facebookján ezt írta: „Mint sokan mások, én is alig aludtam éjjel. Hánykolódtam, többször felriadtam, kimentem a konyhába egy pohár vízért, majd teáért, visszafeküdtem, de semmi. Legfeljebb talán két órát [aludtam] , nyugtalanul. Bár már indul a nap és a munka, a gyerekeket nemsoká elviszem a suliba, de még mindig nem csitul bennem a döbbenet üres érzése által keltett tehetetlen düh afelett, hogy Csárdi Antal kilépett az LMP-ből.”

Kocsis Máté humorba ágyazva tárta az olvasók elé, micsoda veszteség éri a közéletet, hogy Csárdi Antal, a Fővám téri zöldségkereskedőből lett politikus elhagyta az LMP sorait. Zöldségesnek egyelőre nem valószínű, hogy visszamegy, mert a budapesti egyes számú választókerületben megszerzett képviselői mandátuma 2026-ig kitart. Ez persze lehet, hogy jobb a vevőknek. Ha ugyanis ilyen durván magyarellenes politikát képvisel, mint a nagypolitikában, akkor kicsiben se lehet sokkal jobb, amikor a vevőit szolgálja ki. Igaz, nagyban megmaradt az akarata a szándéknál, mert a kormány tudja, miért építi Paks 2-t, és megvédte a magyarok érdekeit, kicsiben azonban a szegény vevő zsebe bánhatja.

Ha azonban megpróbáljuk figyelemmel kísérni Csárdi indoklását a kilépésről, akkor eleve örülhetünk annak, hogy így döntött. Ő ugyanis leszögezte: „nulla másodperc” alatt döntött, miután látott egy bizonyítékot arról, hogy Ungár Péter, az LMP társelnöke egyezteti a választási stratégiát Rogán Antallal. A döntését arra alapozta, hogy a pendrive-on fellelhető bizonyíték egy „rendkívül megbízhatónak tartott személytől” jutott el hozzá, s szerinte igazolja, hogy még azelőtt, hogy a kongresszus döntött volna „a Vitézy-projektről” (azaz Vitézy Dávid támogatásáról főpolgármester-jelöltként), előrehaladott egyeztetések zajlottak Rogán, Vitézy és a párt vezetése (Ungár Péter) között. Mint mondta, a bizonyítékokról forrásvédelem miatt nem beszélhet, de „ezer százalékig” biztos abban, hogy valós. „Az az ellenzéki párt, amelyik a saját választási stratégiáját egyezteti a kormánypárttal, különösen abban a politikai helyzetben, amiben ma Magyarország van, teljes mértékben vállalhatatlan.” Azt mondta: egy fotót látott, amely bizonyítja, hogy egyeztetés zajlott Ungár Péter, Rogán Antal és Vitézy Dávid között. Ugyanakkor az ATV-ben azt is elmondta, hogy nem Rogán, Ungár és Vitézy szerepel a fotón.

Hát akkor mi van, tessék mondani?

Akkor mi is ez a történet a kilépésről, tessék mondani? Olcsó játék hülye gyerekeknek?

A nagy leleplező, Csárdi szerint a fotó a legfőbb bizonyíték, amelyen – ezt is ő mondta – csak azok nincsenek rajta, akik miatt kilépett az LMP-ből. „Ki érti ezt? Ki érti ezt? Én nem” – énekli a KFT Elizabet című dalában.

Ezek után csoda-e, hogy ezt a társaságot szabad szemmel már alig lehet látni a közvélemény-kutatások adatai közt, s mások mellett Schiffer András, Kukorelly Endre vagy a Hadházy Ákost székével fellökő Sallai Róbert Benedek már régen otthagyta őket?

A szerző újságíró

Elolvasom a cikket