„Elég a gazdák elleni hangulatkeltésből”

MH/ MTI
2024. október 26. szombat. 14:05

Nagy István kiemelte: Brüsszel azt tervezi, hogy átalakítja az agrártámogatásokat.

Meg kell őrizni minden gazdának a területalapon járó forrásokat, és egyaránt biztosítani kell a vidékfejlesztési támogatásokat is – hangsúlyozta a tárcavezető. „Brüsszel már szövetségest is talált Magyar Péter személyében, hogy megkárosítsák a magyar gazdákat és elvegyék a pénzüket. Magyar Péter támogatja a tervet, ezzel ismét bebizonyította, hogy Brüsszel embere” – fogalmazott Nagy István.

A miniszter szerint a Tisza Párt elnöke ugyanazt folytatja, amit a balliberálisok, nem a nemzeti érdekeket képviseli, „brüsszeli gazdáival hatalmas károkat akarnak okozni a magyar gazdáknak”.

A Közös Agrárpolitika forrásai elvonásának fenyegetésével nem lehet zsarolni a gazdákat, mert ez nemcsak a magyar gazdálkodók versenyképességét és mindennapi megélhetését veszélyezteti, hanem az élelmiszerár-robbanáshoz is vezethet, ami minden magyar embert érintene – mondta az agrárminiszter.

Nem lehet kizárni egy olyan termelőt sem a forrásokból, akire az uniós szabályok bármilyen környezeti többletterhet raknak – hangsúlyozta. Visszautasítjuk a felelőtlen fenyegetéseket, mert az ilyen magatartás beláthatatlan következményekkel járhat – közölte Nagy István.

A nemzeti kormány mindig a magyar gazdák és a magyar emberek oldalán áll – jelentette ki. Az agrárminiszter videóüzenetében felidézte: a magyar kormány arról is döntött korábban, hogy a „válságok közepette” is növelni kell az agrártámogatásokat. Ezért Magyarország az EU-ban egyedülálló módon a nemzeti társfinanszírozás mértékét maximális szintre, 80 százalékra növelte.

Ezzel a lépéssel a kormány megháromszorozta az agrárberuházásokra fordítható forrásokat, amelyek a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar megújítását és versenyképességének növelését szolgálják – fejtette ki.

„Ezt tartjuk követendőnek, és határozottan visszautasítjuk az újabb brüsszeli fenyegetést, mert a magyar gazdák megélhetése és az emberek mindennapi kenyere nem lehet a brüsszeli politika játszmáinak eszköze” – fogalmazott.

„Elég a gazdák elleni hangulatkeltésből, elég a zsarolásból!” – hangoztatta videóüzenetében az agrárminiszter.

Hozzátette: Magyarország minden lehetséges eszközzel fel fog lépni annak érdekében, hogy megvédje a gazdák érdekeit és a Magyarországnak járó uniós mezőgazdasági forrásokat.

Elolvasom a cikket