„A családot és az életet tisztelni kell”

MH/MTI
2024. október 26. szombat. 22:58

A családot és az életet tisztelni kell – jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Pozsonyban, ahol köszöntőt mondott a Szlovák Filharmonikusok koncerttermében tartott ökumenikus koncerten, amelyet Magyarország soros uniós elnökségének keretében tartottak szombaton.

Az államtitkár a család szerepének és az élet tiszteletének fontosságát emelte ki, illetve hangsúlyozta az önmagát és a nemzetiségeket egyaránt megbecsülő nemzet gyakorlatát.

Utóbbival kapcsolatban rámutatott: Magyarországon a nemzetiségek – kiemelten a szlovák nemzetiséghez tartozók – tisztelete és megbecsülése az érintett közösség oktatásában és kulturális életében éppúgy megjelenik, mint az egyes önkormányzatok és civil szervezetek támogatásában.

A rendezvényen az államtitkár Tomás Taraba szlovák miniszterelnök-helyettessel közösen vett részt, akivel több aktuális témában rövid egyeztetést is tartottak. Erről Soltész Miklós elmondta: az elmúlt egy év során nagy mértékben javultak a magyar-szlovák kapcsolatok, és a mostani találkozó is ezt szolgálta, annál is inkább mivel több kérdésre is azonos módon tekintenek.

Kifejtette: ezen nézetbeli metszéspontok közül a legfontosabbak az élet és a család tisztelete, illetve a patriotizmus.

Rámutatott: hasonló a gondolkodás a család és a családok támogatásának témájában, illetve a közösségeket Európa-szerte bomlasztó genderideológia elutasítása tekintetében is. Kiemelte: azt is nagyon fontosnak tartják, hogy mindenhol Európában merjék felvállalni a nemzet fontosságát, s mindezt úgy, hogy közben tiszteletben tartják az egyes országokban élő nemzetiségeket is. Megjegyezte: az elmúlt évtized nemzetiségi politikája ebbe az irányba mutat.

Elolvasom a cikket