Van, ami az alkoholnál és az elhízásnál is halálosabb

Először is: akikről szó van, azok a magányos emberek. Az említett idegkutató és az Ulmi Egyetem pszichiátriaprofesszora pedig a WHO-val egyetértésben úgy véli: a magány halálosabb, mint az alkohol és az elhízás.

– Tudományos kísérletek kimutatták, hogy a magányosság a stresszhormonok megnövekedett koncentrációjával jár együtt a vérben. A társas kapcsolatok hiánya állandó egzisztenciális kilátástalanság érzését és ezáltal krónikus stresszt okozhat – jelentette ki.

Ez, mint mondta, hatással van a vérnyomásra és a vércukorra (mindkettő emelkedik). Az emésztés és az immunvédelem minősége lecsökken, ami porózussá teszi a csontokat, és növeli a fertőző betegségek és a rák kockázatát. – Összesen 3,3 millió emberen végzett empirikus vizsgálatok kimutatták, hogy a magány több halálesetet okoz, mint a dohányzás, az elhízás vagy az alkohol – mutatott rá.

A professzor arra is kitért, hogy a magány akkor válik betegséggé, ha szenvedünk tőle. Ebben az esetben meg kell próbálnunk összeszedni magunkat, és hasonló gondolkodású embereket találni, akár úgy, hogy belevágunk valami új hobbiba.

– Szakmai segítségre akkor van szükség, ha a gondolatai annyira elsötétülnek, hogy úgy gondolja, nem tud így tovább élni – fűzte hozzá.

Elolvasom a cikket