Na, ekkora átöltözést még nem látott a világ. Gondoljunk csak bele, kik ünnepelték harsányan a napokban ötvenhatot. Hát igen, az őszinte emlékezőkön túl a leghangosabbak éppen nem a Pál utcából, hanem a vörösingesek csapatából érkeztek az Ötvenhatosok terére. Az itthon alig ismert, az emigrációból halni hazatért költő, Csokits János már évekkel ezelőtt fájdalommal megírta, hogy ez bizony a felejtés kora: „Gyorsan elévül a bűn, / felejteni érdek: / Ábel emlékünnepén / Káin mond beszédet.” És joggal fájt neki, amit akkor látott-hallott, hiszen látta maga körül a rengeteg átöltözőt. Azt, hogy a felejtés, az átállás, a köpönyegforgatás mindennapos, természetes jelenség, még csak nem is büntetendő. És azóta is, ha a napi szükség úgy hozza, barátok tagadják meg egymást, elvtársak nem ismerik fel társukat a fényképen, elfelejtik, mit is írtak alá tegnap. Igen, felejtenek.
Vajon mit szólt volna most a költő, ha – ismerve a nagyívű gondolkodót, a méltán népszerű szónokot – maga is ott lelkesedik az exminiszterelnök vérpezsdítő beszédén? Meglehet, szűkszavúan, mindössze verse két sorát idézve, csupán annyit közöl kimérten, hogy lám: Ábel emlékünnepén Káin mond beszédet.
Mert hát tényleg a felejtés korában él a jeles államférfi, és gondolatai is a felejtés korából-korába valók. „Felfordult világban élünk, egy olyan világban Magyarországon, ahol a nemzeti szabadság és a nemzeti függetlenség ünnepét árulók próbálják meg a közösség nevében ünnepelni, ünnep helyett valójában ellopni, megbecsteleníteni” – mondta Gyurcsány Ferenc.
Na, ez bizony egyenes beszéd, mindössze annyi nem világos, hogy valójában kikre gondolt. Hogy kik is a lopósak, kik az árulók. Hiszen Móricz Zsigmond Nyilas Misijének azt mondja Géresi tanár úr: „Az is tolvaj, aki az emberek bizalmát meglopja”. És ha akár csak felületesen is, de áttekintjük a szónok életpályáját, innen nézve ott bizony látunk idétlen bizalomvesztéseket, furcsa kanyarokat. Egészen a „hazudtunk reggel, éjjel meg este” bátorságától az ellopott szakdolgozatig, a rendszeres bérmálkozástól a kórházi vizitdíjig.
Ha csak a családjára tekintünk, így például felesége nagypapájáig, az akasztató Apró Antalig, akkor bizony nehezen hihető, hogy a família éppen a szovjetek ellen bontott zászlót, miként most az egykori KISZ-titkár regéli. Hiszen később Gyurcsány Ferenc nem pesti srácból lett miniszterelnök. És nem csupán azért nem, mert történetesen pápai gyerek, és jóval ötvenhat után született. Nem. Egyszerűen azért nem, mert egy idő után éppen ők kezelték a börtönkulcsot. És a KISZ-fiatalok, különösen a vezérek, legszívesebben még ötvenhat emlékét is kitörülték volna a nemzet emlékezetéből.
És akkor most az egykori ifjúkommunista KISZ-főember veti utódja, a jelenlegi miniszterelnök szemére, hogy áruló. Áruló, mert az elborzasztó orosz-ukrán konfliktusban pártjával és kormányával rossz, orosz oldalon áll. Orbán Viktor hiába mondja, hogy ők bizony békepártiak, Gyurcsány nem hisz neki. Nem és nem. Nem is akar hinni. Bár az is igaz, ha Orbánék ukrajnáznának, Putyin alighanem ismét felkeresné az Apró-villát, s ott lapogatná egykori elvtársa hátát.
Gyurcsány most azt bizonygatta – és ebben nem is hazudott –, hogy 1956 egyik lényege az orosz-szovjet elnyomás elleni harc volt. És ezzel szemben szerinte azok, akik ma elutasítják Ukrajna támogatását az orosz agresszióval szemben, elárulják az 56-os hősök örökségét. Gyurcsány úgy fogalmazott, hogy „A kormány a gyilkos oldalára állt az ukrán-orosz konfliktusban, és ezzel nemcsak Magyarország függetlenségét árulja el, hanem szövetségeseit is”. Ugyanakkor bírálta „a kormány gyáva semlegességét”, mondván, hogy a jó és a rossz küzdelmében nem lehet semlegesnek maradni.
Persze, nem véletlen a nagy hangerő, elvégre önbizalmat kell sugározni. Elsősorban persze a többi átöltöző felé, de nem baj, ha erről a katonaság-népség is értesül. Istenemre, megéljük még, hogy a lelkes, szorgos, őszinte pápai gyerek egyszer még pufajkát ölt.
A szerző újságíró
