Leleplezett bűnszervezet

MH/ MTI
2024. október 28. hétfő. 10:02
Frissítve: 2024. október 28. 10:14

Az igazgatóság közleményében azt írta, hogy a bűnszervezet többszintű, bonyolult cégláncolatot tartott fenn kiterjedt alvállalkozói körrel: az irányítók a Pest vármegyében működő hálózatba Győr-Moson-Sopron és Heves vármegyei vállalkozásokat is beszerveztek.

A szlovák állampolgárságú, névleges vezetőkkel működtetett „alsó” szinten az eleve bukásra szánt cégek valódi tevékenységet nem végeztek, ehhez a szükséges technikai és személyi háttérrel sem rendelkeztek – tették hozzá.

A NAV közölte: a szervezet más szintjein ténylegesen dolgozó munkavállalókat névleg ide jelentették be, az adót, valamint a járulékokat viszont nem fizették meg utánuk.

A bűnbanda a valóságban nem őrzött-mosott-takarított, a kamucégek valótlan szolgáltatásokról állítottak ki számlákat – mutattak rá.

Kiemelték, a fiktív bizonylatok ellenértéke a fővállalkozóknál landolt, a nettó munkabérek kifizetése után megmaradó összeget készpénzben szétosztották maguk között, ezzel a bűnbanda 900 millió forint kárt okozott a költségvetésnek.

A szervezet felszámolására indított akcióban nyomozók, járőrök, revizorok és informatikusok dolgoztak össze, a főgyanúsítottat a MERKUR Speciális Taktikai Osztály kommandósai fogták el – közölték.

A NAV nyomozói első körben húsz érintettet állítottak elő és hallgattak ki, a gyanúsítotti kör azóta további két emberrel bővült, a szervezet két irányítója egy évet töltött letartóztatásban.

Az adóhatóság a bűnbanda tagjait különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással gyanúsítja, és az ügy iratait vádemelést javasolva továbbította a Heves Vármegyei Főügyészségnek.

A főgyanúsítottak, és azok a megbízók, akiknél több száz millió forintos elkövetési érték összpontosul, akár húsz év szabadságvesztést is kaphatnak – jegyezték meg.

A NAV tájékoztatott arról is, hogy a nyomozók több mint 800 millió forint értékű vagyont biztosítottak a költségvetésnek okozott kár megtérülésére.

Ingatlanokat, gépjárműveket, céges tárgyi eszközöket, köztük egy mosoda berendezését, vevőköveteléseket és számlapénzeket foglaltak le, illetve vettek zár alá, és további tízmilliók térültek meg az elkövetők önkéntes befizetéseinek eredményeként – olvasható a közleményben.

Elolvasom a cikket