A tervezett bankrablás nem sikerült, viszont három ember meghalt és kettő súlyosan megsérült. Történt mindez 1934. december 31-én, azaz Szilveszterkor, amikor délelőtt nyitva voltak a bankok, hogy akiknek aznapra érkezik a fizetésük, még fel tudják venni.
A tetteseket csak a következő évben fogták el, igaz, ez az elkövetés időpontjának unikális mivolta miatt esetünkben csupán egy napot jelentett. A három bankrabló ugyanis 1935. január elsején került rendőrkézre. Találóan mondta egyikük az elfogásakor: Ez az év is jól kezdődik!
Az áldozatok hozzátartozóinak és a kórházban fekvő sérülteknek azonban semmi okuk nem volt a humorizálásra.
A harmincéves Szepesi László és a húszévesnél alig több Radovics László már régebben ismerték egymást. Börtönbéli ismeretség a 24 éves Tari Nándorhoz kötötte őket, aki ugyanúgy apróbb „stiklikért” kapott pár hónapos szabadságvesztéseket, mint ők. Látszólag nem voltak veszélyes bűnözők, de ez a csalóka látszat. Valójában mindhárman csupán a „deviáns karrier” elején állottak.
A három fiatalember közösen tervezett bűncselekményeket. Szepesi és Radovics talán maradtak volna a többé-kevésbé ártalmatlanabbaknál, ám Tari sokkal komolyabb „balhékban” gondolkodott. Egy három főből álló bűnözőcsoportnak már megvan a maga struktúrája, és szinte mindig felismerhető közöttük a domináns személy. Egyértelmű, hogy az igazi vagánynak számító, bivalyerős Szepesinek megvolt a maga respektusa, de ha szavazni kellene a „boss” személyére, az én voksomat a másik kettőnél jóval intelligensebb Tari vinné el.
1934 december 31-ének délelőttjén egy BC 941 rendszámú Steyr gépkocsi gördült a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Szabadság téri bankfiókja elé. Az autóban három fiatalember ült; Szepesi, Tari és Radovics. Szepesi a volánnál maradt, a másik kettő hétköznapi ügyfélként bement a bankba. Tisztességtudóan sorba is álltak, aztán Tari és Radovics pisztolyt rántva a lehető leghangosabban hozták az emberek tudomására:
– Bankrablás, fel a kezekkel! – ezt Tari kiáltotta.
A másik felszólítás a lámpalázas Radovicstól származott:
– Mindenki távozzon a helyéről, mert lövök!
Periratok hiányában nehéz ma már teljes bizonyossággal rekonstruálni, pontosan mi is történt odabenn. A korabeli újságok tudósításai rengeteg értékes információt tartalmaznak, de néhány dologban eléggé ellentmondásosak. Leginkább életszerűnek az látszik, hogy a felszólítás után Tari és Radovics azonnal lőni kezdtek, igaz, akkor még riasztásként, a plafonba, a megzavarodott emberek pedig fejvesztve rohangáltak a helyiségben.
Egy volt közöttük, aki célirányosan keresett fedezéket: vitéz Szalay Miklós, a világháborús veterán, aki az Országos Gyermekvédő Liga főtisztviselőjeként az alkalmazottak fizetéséért jött. Ilyen esetekben mindig hordott magánál egy 6 mm-es Pieper pisztolyt, és a lövöldözés kezdetén rohangálás helyett a legközelebbi takarásként szolgáló oszlop mögé húzódott.
Valószínűleg ez a „történelmi rutin” mentette meg az életét, mert a riasztólövéseket követően Tari és Radovics valóságos pergőtüzet zúdított a pénztár irányába. Biztosan ezért érték a golyók kizárólag a banki alkalmazottakat: Jójárt Géza pénztáros mell-lövést, dr. Róth Imre gyakornok haslövést, Wirth Imre kisegítő tisztviselő a combján átmenő lövést kapott, Klemm József hivatalszolgát szintén haslövés érte. A lövöldözésben és lőporfüstben Radovics a pénztárhoz rohant, pisztolyaggyal széttörte a pénztárosfülke üvegfalát, ráugrott a pénztárpultra – ami viszont összetört alatta, és a bankrabló a földre került.
A harctereket megjárt Szalay számára ez volt a legalkalmasabb pillanat: két lövést eresztett a legfiatalabb bankrabló felé, akit el is talált a csípője tájékán és a lapockáján. Radovics erre nem számított, és azonnal menekülőre fogta a dolgot. Közben Tari is visszavonulót fújt, és a két bandita futva indult a kijárat és a rájuk várakozó kocsi felé.
A végzet rendelése folytán azonban Tari az ajtóban vált gyilkossá, egy volt tanonctársa, Benyák József pedig áldozattá. Benyák éppen a bankba tartott, amikor szembetalálkozott Tarival – aki azonnal felismerte, és attól való félelmében, hogy ez Benyák részéről is megtörtént, rálőtt. Ugyanakkor lőtt a kifelé igyekvő Radovics is. Tari a hasán találta, Radovics golyója azonban a szívét fúrta át, és a kifutófiúként dolgozó Benyák József azonnal meghalt. Jójárt Géza utolsó erejével, véresen támolygott a bank Szabadság térre néző nagy üvegportáljához, talán, hogy figyelmeztesse a járókelőket, mi történik odabenn.
Az erejéből azonban csak eddig futotta, az üvegen átbukva holtan esett ki az utcára.
A két bankrabló bepattant a Steyrbe, Szepesi pedig teljes gázt adott. Az elébük álló Farkas Árpád parkőrre kétszer rálőttek, de a lövések hallatán Mocsai Géza motorszerelő visszalőtt a menekülőkre (az ő lövésének nyomát is megtalálták a karosszérián) és eltalálta az amúgy is sebesült Radovics bal csuklóját. A Steyr aztán a Parlament irányában elhajtott utasaival.
A bankrablók öt vérbe fagyott embert hagytak maguk után, és még nem tudhatták, hogy mindegyikükre jut majd egy-egy halott: az 54 éves Jójárt és a 24 éves Benyák után két nappal a 27 éves dr. Róth Imre is meghalt a kórházban.
A rendőrség perceken belül megkezdte a tanúk kihallgatását, és megállapították, hogy a valóban vitézül viselkedő vitéz Szalay két lövésén kívül tizennégy-tizenöt lövés esett: kilenc milliméteres Steyr ismétlőpisztolyból és nyolc milliméteres Gasser forgópisztolyból. Öt Steyr és három Gasser töltényhüvelyt meg is találtak. Két lövedéknyom a plafonban volt a riasztólövések bizonyítékaként, a falakba nyolc darab, kilenc milliméteres lövedék fúródott.
Az autót (ami persze lopott volt) délután megtalálták száraz homokkal telehintve, ami lehetetlenné tette ujjnyomok rögzítését. A rablók tehát már szerepeltek a nyilvántartásban, továbbá a kocsi speciális zárjának kiiktatása és a budapesti helyszín azt mutatta, hogy a tetteseket a képzett, ám büntetett előéletű fővárosi autószerelők között kell keresni – illetve a bankrablók közül legalább egy meg kellett, hogy sérüljön.
A Horthy-rendszer rendőrségéről évtizedeken át kizárólag rosszat hallhattunk, márpedig a módszereik semmiben nem lógtak ki a kor átlagából, felderítési mutatóik viszont Európában a legjobbak között voltak. A Szabadság téri bankrablást követő, klasszikus „forró nyomos” – és nyugodtan mondhatjuk, briliáns – nyomozásnak köszönhetően másnap hajnalra elfogták tetteseket.
A körülmények egy dologban a rendőrségnek kedveztek: akkor még messze nem volt annyi autószerviz, autószerelő és sofőr Budapesten, mint mostanság. Bejárták a helyeket, ahol golyótól sérült ember kérhetett elsősegélyt, és végigkutatták az autójavító műhelyeket büntetett előéletű szerelők és sofőrök után.
A lakossági bejelentések egyike a Lehel térnél látott két, feltűnően sáros cipőjű férfiről szólt, akik közül egyik megsérült. A nyomozás így jutott el a Lehel téren levő Nemzetközi Gépkereskedelmi Rt. műhelyébe, ahol megtudták, hogy az egyik szerelő, Szepesi László aznap nem ment munkába.
Szepesit otthon találták. Fogfájásra hivatkozott, de a nyomozók már tudták, hogy legutóbb autólopás miatt ült. Amikor rákérdeztek, hogy ki volt ebben a bűntársa, megnevezte Radovics Lászlót, és a szervizben addigra megtudták, hogy Szepesi és Radovics legközelebbi ismerőse egy Tari Nándor nevű, szintén büntetett előéletű gépkocsivezető.
Tarit a kocsmák szilveszterező vendégei között találták meg. Radovics csak hajnalban ment haza, de azonnal elfogták. Amikor megvizsgáltatták a rendőrorvossal és felfedezték a sérüléseit, beismerte, hogy ők hárman követték el a Szabadság téri bankrablást. A tettesek 1935 január elsejének hajnalán már lakat alatt voltak.
Talán a rekordgyorsaságú elfogás sokkolta őket, de letartóztatásuktól kezdve beismerésben voltak. A legfiatalabb és leginkább befolyásolható Radovics beszélt először a többi közös „balhéról” – a nyomozók előtt pedig feltárultak egy különösen veszélyes bűnözőkből álló bűnszövetkezet viselt dolgai. Tudniillik távolról sem a Szabadság téri bankrablás volt az első akciójuk.
1931. május 15-én a Leszámítoló Bank Klauzál téri fiókjában történt rablást (kétezer pengő volt a zsákmány) már Tariék követték el, és a Bank utcában is ők támadták meg Tóth József banktisztet 1933. november 22-én, elvéve tőle a pénzes táskát, kétezer pengőre és tizenöt kiló aprópénzre szert téve. A Széchenyi utcában 1934. július 29-én megtámadták a Nemzeti Bank altisztjét, Jobbán Istvánt, akinél ugyancsak pénzes táska volt, de kinevette őket, ezért Tari kétszer rálőtt, megsebesítve a karján. Innen zsákmány nélkül távoztak.
Utána következett a szilveszteri, Szabadság téri bankrablás.
A trió modus operandija markáns kriminalisztikai egyezőségeket hordozott: mindig előzetes terepszemle után (a Szabadság téren Radovicsot küldték be felderítésre, egy százpengős felváltásának ürügyén) kezdtek akcióba, a gyors mozgáshoz mindig egy lopott autót használtak, és minden esetben lőfegyver volt náluk, amikkel előzetesen lőgyakorlatokat végeztek. Amúgy a Tari által beszerzett pisztolyokat a fegyverszakértők az országban kapható legjobbaknak (Steyr, Gasser, Mauser) minősítették, akárcsak vitéz Szalay Pieperjét, akinek lövése csak a lőszer gyengesége miatt nem ölte meg Radovicsot.
Az új idők szele tehát megérintette a bűnözést is. A gyors mozgásban és a tetthelyről való eltűnésben az autó kulcsszerepet kapott, továbbá a leghatásosabb lőfegyvereket használták, amiknek a kezelését alaposan begyakorolták.
Mindezekért három rendbeli rablás, a Szabadság téri bankrablás miatt gyilkosság, gyilkosság kísérlete és rablás volt a vád.
A legnagyobb pechje éppen a leggyengébb lövőként számontartott Radovicsnak volt, mert a ballisztikai vizsgálat kimutatta, hogy mindhárom áldozat halálát az ő Gasserének lövedéke okozta.
Igaz, szegény Benyák József esetében megállapítható volt a társtettesség: neki Radovics lövése a szívét, Tari lövése viszont a beleit járta át. Az orvosszakértők szerint ez utóbbi miatt is biztosan meghalt volna.
A bankrablásban „csupán” bűnsegéd Szepesi ma talán nem a legsúlyosabb büntetést kapná, hiszen emberélet nem száradt a lelkén. Akkor azonban az államhatalom a három fiatalember cselekményeiben egy igen veszélyes tendenciát látott: az amerikai típusú, gengszterjellegű bűnözés magyarországi megjelenését, amit már csírájában el kell fojtani.
Büntetőperük már 1935. február 11-én megkezdődött, és november folyamán mindhármukra nézve jogerős halálbüntetés kimondásával végződött.
Szepesit, Tarit és Radovicsot, mintegy háromszáz fős közönség előtt, 1936. január 22-én végezték ki a Kozma utcai Gyűjtőfogház „akasztóudvarán”. Mindhárman mély megbánással álltak a bitó alá; utolsó szavaikkal bocsánatot kértek az áldozatok rokonaitól. Tari megtért a börtönben, Tomi József erről szóló, a Bankrablóból Krisztus bizonyságtevője (Tari Nándor élete és halála) című könyve a harmincas évek egyik bestsellere volt.
Különös, hogy e szomorú történet végén az ember mégis érez némi sajnálatot a bankrablók iránt, hiszen személyükben három fiatal élet veszett el méltatlanul és értelmetlenül. Azonban velük szemben ott áll az ő kezük által elveszett három másik élet is, akik közül az 54 éves Jójárt Géza szinte matuzsálemnek számít a 27 éves dr. Róth Imre és a 24 éves Benyák József mellett.
Tomi József könyvét, amit Tari megtéréséről írt, sajnos nem sikerült megszereznem. Pedig biztosan szó van benne az emberi lelkiismeretről és felelősségről, és arról, hogy ezt a felelősséget ismerjük fel még az előtt, hogy jóvátehetetlen dolgokat vinnénk véghez.
Bölcsen tesszük, ha e gondolatokkal felvértezve lépünk az új évbe.
A szerző jogász, író
