További három gyanúsítottat vettek őrizetbe a kölni dóm elleni iszlamista terrorfenyegetés ügyében

MH/MTI
2023. december 31. vasárnap. 19:36

A hatóságok kezére került gyanúsítottakat Duisburg, Herne és Nörvenich városokban fogták el, ahol házkutatásokat is tartottak.

A tájékoztatás szerint az ügyben korábban őrizetbe vett 30 éves tádzsik férfi egy olyan hálózat tagja volt, amely más német tartományokra, illetve uniós tagországokra is kiterjedt.

A német rendőrség nem sokkal karácsony előtt értesült egy tervezett iszlamista merényletről a kölni dóm ellen, ami miatt a székesegyházat időlegesen le is zárták. Hermanns szerint a terrorcselekményt egy autóval tervezték végrehajtani.

Herbert Reul, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány kereszténydemokrata belügyminisztere sikerről beszélt és megköszönte a bűnüldöző hatóságoknak munkájukat.

„Az iszlamista szélsőségesek mindig is aktívak voltak, de most a szokásosnál is aktívabbak. A rendőrség igyekszik mindig pár lépéssel előttük járni” – tette hozzá Reul.

A tartományi belügyminiszter hangsúlyozta, hogy a nagyjából 1000 rendőr, aki szilveszter éjjel bevetésen lesz a kölni dómnál, mindent meg fog tenni az ünneplők biztonságáért. Hozzátette, hogy eddig nem észleltek semmi rendkívülit.

Elolvasom a cikket