Soha sem ölhetik ki a nép szívéből a hálának azt az érzését, amelyet a szabadság hősi halottai iránt táplál a nemzet – hangoztatta a miniszterelnöki főtanácsadó az ünnepségen.
Hozzátette: az emlékmű a nemzetőrök áldozatvállalását jelképezi, egyetlenként az országban, és tiszteleg a hősök előtt.
A nemzetőrség éppen arra volt hivatott, hogy Magyarország függetlenségét védje – emelte ki.
Szili Katalin úgy vélekedett: az utókor feladata, hogy az ’56-os hősökre minden pillanatban emlékezzen; ezért volt fontos, hogy 2013-ban az Országgyűlés november 4-ét gyásznappá nyilvánította.
A politikus a továbbiakban felidézte, hogy Magyarország november 4-én megszállás alá került. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy Bibó István, a Nagy Imre-kormány államminisztere felszólította a világot, ne ismerje el a megszállást és a hatalom átvételére készülő Kádár-kormányt.
Ennek alapján később az ENSZ is határozatot hozott arról, hogy nincs helye a megszállásnak – fűzte hozzá.
Hangsúlyozta: ki kell mondani, hogy azoknak az áldozata, akik a forradalom alatt és az azt követő megtorlásban életüket és szabadságukat áldozták fel, nem volt hiábavaló. A rendszerváltással Magyarország elnyerte azt a szabadságot, amit ’56 hősei megálmodtak.
Csak Budapesten 1957 januárjáig 2045-en vesztették az életüket, több mint 16 ezren megsebesültek, 456-an pedig a megtorlás áldozataivá váltak és jeltelen sírba kerültek. Felhívta a figyelmet arra, hogy mindannyiukra emlékeznünk kell, azokra is, akiknek az életét és családjuk életét megnyomorította a kommunista diktatúra.
Ez volt az első olyan forradalom, amely rámutatott a kommunizmus valódi arcára – mondta Szili Katalin.
A Rákosmenti ’56-os Alapítvány és a Rákoskerti Polgári Kör által szervezetett megemlékezésen elhangzott, hogy a nemzetőr szobra azon a helyen áll, ahol 1956-ban a rákosmenti nemzetőrök tűzharcot vívtak a bevonuló szovjet erőkkel és három szovjet katonát, köztük egy tisztet lelőttek.
Az ünnepség végén a megemlékezés résztvevői megkoszorúzták a nemzetőr szobrát.
Hős katonaorvosokra emlékeztek a fővárosban
Hős katonaorvosok tiszteletére tartott közös megemlékezést a Nemzeti Fórum Egyesület és a Honvédelmi Minisztérium hétfőn Budapesten, a magyar orvos hősi halottak emlékszobránál.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke, a Nemzeti Fórum elnöke beszédében azt hangsúlyozta: a szobor „sajátos helyen”, az egészségközpont és a Ludovika között van, ahol „sajátos erőtér van, ez a szobor egy örök áramforrás, erőtér, amely soha nem tud kimerülni”.
Felidézte: 1956. október 23-át követően „a hirtelen jött lehetőségben, szervezetlenségben” szinte órákon belül képes volt egy kis, aztán egyre nagyobb közösség megszerveződni, és unokatestvére – aki orvostanhallgatóként vett részt a sebesültek mentésében – elmondásából ismeri, hogyan tudtak az emberek nemzetként viselkedni, tenni és helytállni abban a 12 napban.
Hozzátette: 1956. november 4-én azonban a szovjet tankok dübörgése ébresztette őket hajnalban, és mint mondta, nem tud szabadulni annak a rettenetnek, félelemnek az emlékétől, amit a szülei arcán akkor látott. Mint mondta, fontos emlékezni a katonaorvosokra, és köszönet illeti munkájukat, amit azért végeznek, hogy nyugalomban éljünk. Szavai szerint fontos, hogy legyen erős, megbecsült, jól felszerelt hadserege az országnak.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter arról beszélt: amíg lesznek háborúk és amíg lesz magyar honvédség, a nemzetnek mindig szüksége lesz orvoskatonákra. Köszönjük, amit a nemzetért tesznek, és nagy tisztelettel emlékezünk meg azokról, akik a hazáért életüket kockáztatók életét mentették – fogalmazott.
A miniszter beszédében emlékeztetett: a 20. század a háborúk és diktatúrák kora volt, a magyarság csaknem minden generációjának fegyvert kellett fognia, a két világháborúban harcolókat és a felkelt nemzetet az 1956-os forradalomban orvosnemzedékek kísérték a csatatérre, „hogy gondoskodjanak egészségükről, és megpróbálják megmenteni az életüket ott, ahol aratott a halál”. Küzdelmük ugyanolyan elkötelezettséget és hozzáértést, hősiességet és önfeláldozást igényelt, mint fegyverrel állni az ellenség elé és az arcvonalban küzdeni – fogalmazott.
A miniszter szerint Horvay János szobra nemcsak az orvoshősökre emlékeztet. Mellettük ott voltak a soha meg nem énekelt szanitécek és sebesültvivők, valamint a méltatlanul elfeledett ápolónők. Rájuk is emlékeznünk kell! – fogalmazott. Hozzátette: az ő áldozatos munkájuk nélkül a legtöbb orvosi erőfeszítés hiába lett volna.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: az egészségügyi katonák embert próbáló szolgálatát a feledés járja körül, és ahogyan lehetetlen számon tartani minden harctéri hőstettet, ugyanúgy lehetetlen felidézni minden megmentett életet. Ugyanakkor a nemzet önmagával szembeni kötelessége, hogy időről időre fellobbantsa az emlékezés fényeit, és tisztelegjen elkötelezett szolgálatuk előtt – mondta.
A magyar hősi halott orvosok józsefvárosi emlékművénél koszorúval emlékezett Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Lezsák Sándor és Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára. Mellettük az ’56-os, az orvos- és ifjúsági szervezetek is elhelyezték koszorúikat és virágaikat az emlékműnél.
