Az egyik legkorábbi felfedezés ezen a területen kiemelte, hogy a felejtés egyszerűen azért fordulhat elő, mert az átlagember emlékei elhalványulnak. Ez Hermann Ebbinghaus 19. századi német pszichológustól származik, akinek „felejtési görbéje” megmutatta, hogy a legtöbb ember meglehetősen gyorsan elfelejti az új információk részleteit, de ez idővel csökken. Nemrégiben ezt az idegtudósok is megismételték.
A felejtés azonban funkcionális célokat is szolgálhat. Agyunkat folyamatosan információkkal bombázzák. Ha minden részletre emlékeznénk, egyre nehezebbé válna a fontos információk megőrzése.
Ezt többek között úgy kerüljük el, hogy eleve nem figyelünk eléggé. A Nobel-díjas Eric Kandel és számos későbbi kutatás szerint az emlékek akkor alakulnak ki, amikor az agyban lévő sejtek (a neuronok) közötti kapcsolatok (szinapszisok) megerősödnek.
Ha valamire figyelmet fordítunk, az megerősítheti ezeket a kapcsolatokat, és fenntarthatja az emléket. Ugyanez a mechanizmus teszi lehetővé, hogy elfelejtsük azokat a lényegtelen részleteket, amelyekkel nap mint nap találkozunk.
Tehát bár az emberek életkoruk előrehaladtával egyre több jelét mutatják a figyelemzavarnak, és a memóriával kapcsolatos rendellenességek, mint például az Alzheimer-kór, a figyelem zavarával járnak együtt, mindannyiunknak képesnek kell lennünk elfelejteni az összes lényegtelen részletet ahhoz, hogy emlékeket tudjunk létrehozni.
Az új információk kezelése
Egy emlék felidézése néha ahhoz is vezethet, hogy az új információk kezelésének céljából megváltozik. Tegyük fel, hogy a napi ingázás során minden nap ugyanazt az útvonalat kell bejárnia. Valószínűleg erős emlékei vannak erről az útvonalról, és a mögöttes agyi kapcsolatok minden egyes út során megerősödnek.
De tegyük fel, hogy egy hétfőn lezárják az egyik megszokott útvonalát, és a következő három hétre új útvonal áll rendelkezésre. Az útra vonatkozó memóriájának elég rugalmasnak kell lennie ahhoz, hogy ezt az új információt beépíthesse.
Ennek egyik módja, hogy az agy gyengíti a memóriakapcsolatok egy részét, miközben új, további kapcsolatokat erősít, hogy emlékezzen az új útvonalra.
Nyilvánvaló, hogy az emlékeink frissítésének képtelensége jelentős negatív következményekkel járna. Gondoljunk csak a PTSD-re (poszttraumás stresszbetegség), ahol a traumatikus emlékek frissítésére vagy elfelejtésére való képtelenség azt jelenti, hogy az egyén állandóan a környezetében lévő emlékeztetőkre reagál.
Evolúciós szempontból a régi emlékek elfelejtése az új információk hatására kétségtelenül előnyös. Vadászó-gyűjtögető őseink talán többször is felkerestek egy biztonságos vízlelőhelyet, hogy egy nap felfedezzenek ott egy rivális települést vagy egy medvét újszülött kölykeivel. Az agyuknak képesnek kellett lennie arra, hogy frissítse az emlékeket, hogy ezt a helyet már nem biztonságosnak minősítse. Ha ez nem sikerült volna, az veszélyeztette volna a túlélésüket.
Az emlékek újraaktiválása
Előfordulhat, hogy a felejtés nem az emlékezet elvesztése, hanem az emlékek elérésének képességében bekövetkező változások miatt következik be. Rágcsálókon végzett kutatások kimutatták, hogy az elfelejtett emlékek a fent említett szinaptikus kapcsolatok támogatásával felidézhetők (vagy reaktiválhatók).
A rágcsálókat megtanították arra, hogy valami semleges dolgot (például egy csengő hangját) valami kellemetlen dologgal (például egy enyhe lábsokkolással) társítsanak. Többszöri ismétlés után a rágcsálók kialakítottak egy „félelemmemóriát”, amelyben a csengő hallatán úgy reagáltak, mintha sokkra számítottak volna. A kutatóknak sikerült elkülöníteniük azokat a neuronális kapcsolatokat, amelyeket a csengő és a sokk párosítása aktivált az agy amygdala nevű részében.
Ezután arra voltak kíváncsiak, hogy ezeknek az idegsejteknek a mesterséges aktiválása akkor is arra készteti-e a rágcsálókat, hogy úgy viselkedjenek, mintha várnák, hogy megrázzák a lábukat, ha nem volt csengő és nem volt sokk. Ezt az optogenetikai stimulációnak nevezett technikával tették meg, amely fény és géntechnológia felhasználásával történik, és kimutatták, hogy valóban lehetséges az ilyen emlékek aktiválása (és ezt követően inaktiválása).
Az egyik módja annak, hogy ez az emberekre is vonatkozhat, az átmeneti felejtés egy olyan fajtája, amely nem feltétlenül emlékezetvesztésből fakad. Térjünk vissza a korábbi példához, amikor meglátunk valakit az utcán, és nem emlékszünk a nevére. Talán azt hiszi, hogy ismeri az első betűt, és egy pillanat múlva meg is jegyzi a nevét. Ezt nevezik nyelvhegy-jelenségnek.
Amikor ezt eredetileg Roger Brown és David McNeill amerikai pszichológusok vizsgálták az 1960-as években, arról számoltak be, hogy az emberek a véletlennél jobban képesek azonosítani a hiányzó szó egyes aspektusait. Ez arra utalt, hogy az információt nem felejtették el teljesen.
Az egyik elmélet szerint a jelenség a szavak és jelentésük közötti memóriakapcsolatok gyengülése miatt következik be, ami a kívánt információ emlékezésének nehézségét tükrözi.
Egy másik lehetőség azonban az, hogy a jelenség jelzésként szolgálhat az egyén számára, hogy az információ nem felejtődött el, csak jelenleg nem elérhető.
Ez magyarázatot adhat arra, hogy miért fordul elő gyakrabban, ahogy az emberek öregszenek és egyre nagyobb tudással rendelkeznek, vagyis agyuknak több információt kell átválogatnia, hogy valamire emlékezzenek. A nyelvhegy-jelenség esetében lehet, hogy az agyuk így adja a tudtukra, hogy a kívánt információ nincs elfelejtve, és hogy a kitartás sikeres emlékezéshez vezethet.
Összefoglalva, számos okból felejthetünk el információkat. Mert nem figyeltünk oda, vagy mert az információ az idő múlásával múlik. Elfelejthetünk azért, hogy frissítsük az emlékeinket. És néha az elfelejtett információk nem vesznek el véglegesen, hanem inkább hozzáférhetetlenek. A felejtésnek mindezek a formái segítik agyunk hatékony működését, és sok generáción keresztül támogatták túlélésünket.
Ezzel természetesen nem akarjuk lekicsinyelni azokat a negatív következményeket, amelyeket az okoz, ha az emberek nagyon feledékennyé válnak (például az Alzheimer-kór miatt).
Mindazonáltal a felejtésnek megvannak az evolúciós előnyei. Csak reméljük, hogy ezt a cikket elég érdekesnek találta ahhoz, hogy ne felejtse el egyhamar a tartalmát.
