Eib Zoltán
2024. november 12. kedd. 8:22
A Napkirály korszakában a művészetek és a kultúra nagyon sokat fejlődött, Lajos fényűző udvartartása és mecénási tevékenysége révén Franciaország Európa kulturális központjává vált. Franciaország XIV. Lajos uralkodása alatt Európa vezető hatalmává emelkedett, bár ennek ára volt: a hosszú háborúk által okozott szenvedések és belső társadalmi feszültségek kirobbanása. XIV. Lajos hatalma megkérdőjelezhetetlen volt, de az általa bevezetett abszolutizmus egyensúlya csak látszólagosnak bizonyult, mivel társadalmi és gazdasági kihívásokkal kellett szembenéznie, ami később jelentős hatással volt a francia társadalomra és a monarchia sorsára.
XIV. Lajos a művészetek nagy támogatója volt. A versailles-i palota építése és a pompás udvari életmód megteremtése a francia barokk művészetek virágzását indította el. Az irodalom is virágzott, a Molière és Racine nevével fémjelzett drámairodalom kiemelkedő jelentőséggel bírt. A versailles-i kastély a maga fénykorában nem csupán a francia monarchia központja volt, hanem egy külön kis világ, ahol a pompás díszlet mögött egészen sajátos mindennapok zajlottak. Az udvari életet szigorú etikett szabályozta, mely mindenkit arra kötelezett, hogy a „napkirályi” mindennapokban betartson egy szigorú szertartásrendet – a király felkelésétől egészen az esti nyugovóra téréséig.
Az egyik legkülönösebb jelenség a „levée”, azaz a király reggeli ébredésének rituáléja volt. Ez a rítus szinte színházi előadásként zajlott: a magas rangú udvaroncok versenyeztek azért, hogy részt vegyenek az eseményen, és hogy ők szolgálják ki a királyt az öltözködés és készülődés minden egyes apró mozzanatában. Az udvar szigorú hierarchiáját pedig az határozta meg, hogy ki és milyen közelségben állhatott a királyhoz e folyamat során. A kastély kertjei szintén különleges történeteket rejtegetnek. Lajos imádta a látványos vízijátékokat, így több tucat szökőkutat építtetett a parkban. A korabeli technológiai korlátok miatt azonban ezek a kutak egyszerre nem tudtak működni; így az udvarmester feladata volt, hogy a király útvonalát figyelve indítsa be sorra a szökőkutakat. Az étkezések külön ceremóniának számítottak. Az asztalnál étkező királyt több száz udvaronc figyelte, akik gyakran csak sokkal távolabbról szemlélhették az evést. Lajos étvágya közismerten hatalmas volt, és szeretett különféle húsokat fogyasztani – étkezési szokásai sokszor hosszú órákon át elhúzódtak.
De mai szemmel nézve az egyik legfurcsább szokás, illetve annak kerülése volt igazán rendkívüli, jelesül a személyes higiéné teljes hiánya. Az akkori francia királyi udvar tisztasága finoman szólva sem volt kifogástalan. A versailles-i kastély, ahol XIV. Lajos és udvartartása tartózkodott, a mai kor számára szinte felfoghatatlan közegészségügyi rémálom volt. A palotában nem voltak modern értelemben vett fürdőszobák vagy illemhelyek, így a közel húszezer fős udvartartás tagjai gyakran ott könnyítettek magukon, ahol éppen kedvük tartotta: folyosókon, lépcsőfordulókban, sőt olykor még a kastély kertjeiben is. Az udvari orvosi jelentések szerint a „Napkirály” életében láthatóan csak egyszer fürdött, akkor hétéves volt. Élete hátralévő részében a király maximális higiénés szintje az volt, hogy kétnaponta megtörölte az arcát etilalkoholba áztatott vattakoronggal. A testi érintkezést mindenki kerülte, veszélyes, kerülendő dolognak tartották. Az orvosok ugyanis úgy vélekedtek, hogy a víz nyitottá teszi a bőr pórusait a betegségek számára, amelyek aztán könnyen jutnak be a szervezetbe. A tisztálkodás hiányát erős illatokkal próbálták ellensúlyozni. A nemesek, beleértve Lajost is, parfümökkel, illatosított ruhadarabokkal és virágos díszekkel próbálták meg a kellemetlen szagokat leplezni. Versailles ezzel egy hatalmas, parfümfelhőben úszó központtá vált, ahol az illatanyagok és a romló közegészségügyi állapotok sajátos, szinte groteszk egyensúlyt alkottak. XIV. Lajos maga híres volt arról, hogy többféle illatosítószert használt – rózsa-, pézsma- és narancsvirág-illat különböző elegyeit–, és az udvaroncok is követték a példáját.
A folyamatos pacsulihasználat mellett az öltözetek réteges kialakítása is megvédte viselőiket a kellemetlen szagoktól. A selyem, brokát és vastag bársony anyagok mérsékelhették a szagok terjedését, bár ezek is gyorsan átitatódtak a mindennapok sajátos aromáival. A ruhákat alig mosták, így a textilekre rakódott parfüm- és illatosítórétegek folyamatos illatfelhőt képeztek, melyet a kastély szobáiban gyakran füstölők és gyógynövényes keverékek egészítettek ki. A ruházat cseréje és tisztítása szintén ritka esemény volt – a legtöbb udvari tag hetente, legfeljebb havonta váltott alsóneműt. A fogápolás szintén gyerekcipőben járt: cukrozott édességek bőséges fogyasztása mellett a fogszuvasodás is elterjedt volt, de a fogmosás ekkor még nem számított rendszeres gyakorlatnak. Az udvari etikett is arra szolgált, hogy a szagokat távol tartsák. Az alacsonyabb rangú udvaroncok ritkán kerülhettek a király közvetlen közelébe, és azoknak, akik mégis eljutottak az intim körbe – például a „levée” rituálé során – alkalmazkodniuk kellett a szag- és illatrétegekhez. A parfümhasználat az udvari szabályok elengedhetetlen részévé vált, és mindenki számára „kötelező kiegészítő” lett.
Így Versailles világa végül a parfümök birodalma lett, ahol minden társasági esemény előtt legalább annyi illatszert fogyasztottak el, mint amennyi pezsgőt. Míg ma egy szappan és zuhany gyors megoldást kínál, akkoriban a tisztaság luxusát más eszközökkel próbálták helyettesíteni. Persze, a versailles-i fényűző élet csak a felszínt takarta el. A lenyűgöző külsőségek mögött a mindennapok inkább voltak egy szagokkal és kompromisszumokkal teli, szervezetlen káosz színtér részei, mint egy romantikus álom. Talán így volt ez mindig is: ahol csillog a dicsőség, ott gyakran találunk néhány olyan szennyfoltot, amit még a legjobb parfüm sem képes elfedni.
