Villámgyorsan kezdi kinőni magát, és lassan olyan lesz Orbán Balázs doktori disszertációjának egyre terebélyesedő regéje, mint a Magyar Péter-féle szappanopera. Most Polyák Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Média és Kommunikáció Tanszék vezetője, a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet igazgatója ugyanis újabb Facebook-bejegyzéssel görgeti tovább a lábra kelt és szárnyakat kapott adok-kapok játszmát. A politikamentes tudomány ostoba, értelmetlen viaskodását, amely azzal indult, hogy Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az intézményben kíván doktori, PhD-fokozatot szerezni. Polyák kis túlzással sem örül ennek, és véleményének markánsan hangot is adott. Majd az egyetem után a Magyar Tudományos Akadémia, valamint több közéleti szereplő is reagált az ügyre, ám a derék tanszékvezető továbbra is rendíthetetlenül kiáll a véleménye mellett, miszerint Orbán Balázs doktori védésével kapcsolatban az ELTE a politikai kiszolgáltatottság miatt nem tud objektív döntést hozni.
És ezt már az akadémia sem hagyhatta szó nélkül. Egyébként éppen jövőre lesz kétszáz éve, hogy a pozsonyi országgyűlésen Felsőbüki Nagy Pál különösen gyújtó hatású beszédet mondott, hevesen kikelt azon elkorcsosodó főurak ellen, akik elhanyagolják nemzetünk és nyelvünk érdekeit. És ezután tette meg sorsfordító, emlékezetes bejelentését gróf Széchenyi István, felajánlva birtokainak egyéves jövedelmét, hatvanezer forintot a Magyar Tudós Társaság megalapítására.
Aztán, egy év múlva meg is alakult a tudós társaság, amelyen belül hat osztályt hoztak létre. És mindjárt az első a nyelvtudományi volt. Meglehet, az osztály azóta elsorvadt, illetve előkelőbb neve lett, bár azt hinné az ember, hogy az MTA-nál vagy éppen az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a takarító néni és a portás bácsi így is első osztályú nyelvész. De nem.
Apróság ugyan, ám Polyák Gábor mostani levelezéséből is kitetszik, hogy még az akadémián és az egyetemen sem ártana manapság sem megtámasztani édes nyelvünket. Miközben okos emberek, művelt koponyák arról cserélnek gondolatot, hogy Orbán Balázs disszertációja megérdemli-e a doktori fokozatot, Polyák Gábor második levele sem nélkülözi a nyelvi malacságot. Úgy látszik, a tudós főurak még mindig elhanyagolják nyelvünk érdekeit, miközben éppen a demokrácia, a sajtószabadság és a szabad tudomány érdekében papolnak, értekeznek, harcolnak.
„Orbán Balázs kisfőni az ELTE ÁJK-n védi a PhD-dolgozatát. Tényleg mindent, de mindent megérdemlünk. A kormány minden nap beletörli a mocskos talpát az ELTE-be. Minden egyes nap pöccint rajta egyet a szakadék felé, és röhög, ahogy kapaszkodunk, nehogy leessünk. Megalázza a diákjainkat, megaláz minden oktatót és minden munkatársat” – írja Polyák. Ez pedig valami újfajta, szabad magyar nyelv, s az egyetemi főemberek nyugodt szívvel használhatják. Leírhatják két szóba a minden napot, még akkor is, ha az amúgy történetesen ez esetben nem olyasmit jelent, hogy nem minden nap ünnepnap, mert vannak hétköznapok is. Hanem azt mondaná, hogy naponta.
Ám mi, maradi ortodoxok, megálltunk a konzervatív helyesírásnál, s ellentétben Polyák professzorral, megrekedtünk a résztvevő szó differenciált értelmezésénél és írásmódjánál. Azért valaki csak elmagyarázhatná neki, hogy az úgy nem helyes, ahogyan ő használja második szösszenetében.
Úgyhogy ezért úgy tűnik föl, hogy nem egy nyelvet beszélünk. Ők újmagyarul védik az ortodoxiát, mi pedig lándzsát törünk az akadémizmus mellett. Nem csoda, hogy hasad a nemzet. Mondhatni, nehéz. Kutya nehéz, mert ők jóval hangosabbak, s ráadásul semmi sem veszi el az önbizalmukat. Dehogy veszi. De hogy veszi az ki magát, hogy a harsány vizsgáztató botladozik, nehezen találja a szerpentint a magyar nyelv kanyarulatai közepette, de ettől még ő mondja meg, hogy kit szólítsunk doktor úrnak?
Megvan a maguk kis brancsa, szigorúan őrzik fölényüket és előjogaikat, s így például azt is ők mondják meg, ki a magyar. Meg is mondták úgy, hogy néhány százezer honfitársunkat bőszen lerománoztak. Ámbár úgy látszik, előbb nekik is vizsgázniuk kellene. Először persze magyar nyelvből, mert így vitáról szó sem lehet, hiszen képtelenség szót értenünk egymással. Ellenzékből is ők értelmeznek, ők diktálnak, ők mondják meg a tutit. Az akadémia meg úgy harcol ellenük, miközben a tudomány mindenhatóságáról értekezik, hogy állásfoglalásában jószerivel kiáll mellettük. A tiszta tudomány mellett. A tiszta tudósok mellett. Hiszen nekik, a haladóknak, világlátó européereknek akkor is igazuk van, ha kilencmillió magyar éppen az ellenkezőjét gondolja, állítja. Még jó, hogy számunkra egyelőre meghagyják, hogy bátran énekeljük el: Árpád apánk, ne féltsd ősi nemzeted!
Még Polyák professzoréktól sem!