LMA
2024. január 3. szerda. 12:05
Szokatlan felvetés: tegye föl olvasóink közül a kezét az, aki egymaga (esetleg a szomszédjaival összefogva) képes egy több száz kilogrammos, akár ezer kilométerekre pontosan elnavigáló és ott célba találó, pusztító kemikáliákkal bőven megrakott drónt odahaza a sufniban összerakni? Nem szégyen bevallani, hogy „itt” erre csak olyan kevesek lennének képesek, akik minimum az aviatika, a számítástechnika, a GPS vezérlés és/vagy inerciális navigáció valamint a robbanóanyagok terén rendelkeznek némi jártassággal. Mindezen túl nehezítő tételként jönne szóba az európai emberek döntő részében dolgozó szabálykövetési „kényszer”, a mintapéldányok tesztelésének fizikai (értsd: térbeli) akadálya valamint a hadiipari terméknek számító speciális alkatrészek és lőszerek beszerzésének illegalitása – s akkor még egyetlen szót sem ejtettünk a pénzről, melynek híján már Montecucolli sem sokra ment a török ellen.
Tisztelet a kevés számú kivételnek, de az átlag ó- és újvilági polgár automatikusan hajlamos lenézni az iszlamista lázadókat – legyenek azok bárhol is a világon. Tudatlan, Kalasnyikovokat lóbáló népség akik hírből sem hallottak a kultúráról. Amikor pedig ezzel ellentétes tényeket kell(ene) elolvasni, akkor azokat a (jelentsen az bármit is) „szerencsének”, a „körülmények fatális összjátékának” vagy a „vak tyúk is talál szemet” ősigazságának tudják be. Pedig az ellenség lenézése a világ egyik legnagyobb ostobasága, aminél öngyilkosabb stratégiai hibát csöppet nehéz elkövetni.
Egy 2017-ben lelőtt, eredete szerint iráni drón, melyet a húti lázadók indítottak Szaúd-Arábia ellen. Érdemes alaposan elgondolkodni azon, hogy ebben az esztendőben a Magyar Honvédségnek mennyi efféle eszköze lehetett. A helyes válasz a nullához konvergál…
Fotó: AFP / Jim Watson
Jement földrajzi elhelyezkedése emeli a nemzetközi színtérre. Kár túlgondolni, de ha a hútik (tesszük föl) Afrika közepén, egy erőforrásokban nem igazán dúskáló vidékén élnének, legfeljebb a lapok ötödik oldalán, s ott is csak elvétve szerepelnének. Ám mivel a szóban forgó állam a világ egyik legfontosabb és -forgalmasabb, amúgy éppen hogy csak húsz kilométer széles tengeri kijárata mentén terül el, menten más a kép.
A jemeni lázadóknak a mi pénztárcánkat is érezhetően megsarcoló rakétaarzenáljáról már mi is többször értekeztünk – sőt, e berendezések között is igyekeztünk rendet vágni. A „Kalasnyikovokat” lóbáló terroristák már azzal is letették a névjegyüket a világpolitika és -kereskedelem asztalára, hogy megtámadták és hónapokra kiiktatták az egyik legfontosabb szaúdi finomítót, a közelmúltban pedig szintet lépve nagy hatótávolságú rakétákkal támadták meg Izraelt – így foglalva állást a téren, hogy melyik fél mellé teszik le a voksot az éppen a szemünk előtt eszkalálódó közel-keleti konfliktusban.
A nemzetközi szakirodalom szerint jemeni „lázadók” kezében legkevesebb harminc-harmincöt fajta rakéta és drón lehet. Az egyes tételek mennyisége természetesen vita tárgya, de abban megegyeznek a hozzáértők, hogy a skála minimum tartalmaz hét-tíz féle, 2017 és 2022 között gyártott igen nagy precizitást mutató iráni eredetű drónt. (Az alább nyolc példát vonultatunk föl.)
Ababil-2T Qasef-1 (2017)
Ababil-2T Qasef-2K (2019)
Seb-2„ (2019)
Samad-3 (2019)
Shihab (2021)
Shahed-136 (2021)
Khatif-1 (2021)
Khatif-2 (2022)
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a listán szereplő berendezések egy részéről sokan úgy vélik, pusztán szemfényvesztésnek születtek, ám csak ennél a példánál maradva: a létezők bármelyikének üzemeltetése sem szimpla feladat. Tehát bátran feltételezhetünk: valahol akad egy olyan iskola Jemenben (is), ahol a szükséges többrétegű tudás elsajátítható. Továbbá a támadások ténye (azaz az irányítók tényleges léte) maga cáfolja meg, hogy csak egy „agyatlan hordával” áll(na) szemben a Nyugat és Izrael.
Ellenpéldaként természetesen fel lehet hozni, hogy a fejlett világ fegyverzete és felszerelése messze fölötte áll a jemeni terroristák bármiféle néven nevezhető színvonalának. Ez látszólag igaz, ám ha kissé megkapargatjuk, akkor elég csak Afganisztánra utalni (a bátrabbaknak gondolni), ahonnan a Föld legfejlettebb hadereje (értsd: az Egyesült Államok) szégyenszemre, vesztesként és vérző orral kullogott el. Az pedig külön pikáns, hogy míg a Szovjetunió legyőzéséhez úgymond ultramodern amerikai fegyverek „kellettek”, addig az USA és a NATO ellenében elég volt az avítt, lenézett, színvonaltalan eszközök szűkös kelléktára.
Magyarán mondva a Kalasnyikovok, az RPG-k, a pár száz dolláros – de mégis szakértelmet igénylő – drónok no meg a műtrágyából kotyvasztott alkalmi bombák ezer tonnái, melyek célba juttatására egy ócska teherautó vagy kopott taxisnak álcázott öngyilkos merénylő is „bőven sok” volt.
