2024. november 26. kedd. 9:59
Most nagyon sokan hüledeznek a romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye láttán, amelyet egy olyan szélsőséges jelölt nyert meg, Călin Georgescu, akit még szélsőséges, konformmá igyekvő pártjából, az AUR-ból is kidobtak. Pedig nem történt csoda, ha kicsit odébb állunk, és más szögből tekintünk az eseményekre, akkor nagyon is logikus, ami bekövetkezett, beilleszkedik abba a sorba, amelyet Amerikától Romániáig láthatunk, és amit úgy írhatunk le, hogy egyre többeknek van elegük a fősodorból, ezért a polgárok valamilyen alternatívát keresnek, nem feltétlenül megfontoltan és átgondoltan, egyszerűen abból, ami van.
A Georgescu-jelenségre nyugodtan mondhatjuk, hogy ellenzékváltás történt, hiszen nem egyszerűen a szélsőség felé fordult a román társadalom többsége, hanem az ismeretlen mögé állt, aki még nem járathatta le magát, akitől csodát lehet várni. Ismerős képlet?
Itthon is ezt tapasztaljuk évek óta, azzal a nem apró különbséggel, hogy nálunk létezik egy realitásokra épülő politikai központ, amely másfél évtizede megingathatatlan, és ezzel szemben tör fel egy-egy gejzír, amely aztán gyorsan ki is fárad. Vona Gábortól Karácsony Gergelyen és Márki-Zay Péteren át Magyar Péterig terjed pillanatnyilag a sor, ám ha legújabb hősük nem képes másfél év múlva valóra váltani a reményeiket, akkor majd jön egy új sarlatán.
Most azonban maradjunk Romániánál, amely mindig is egy rendkívüli ország volt – emlékezhetünk rá, hogy arrafelé a kommunista rendszert is kommunisták döntötték meg –, a maga öntörvényű, mégis logikus működésével. A képlet viszonylag egyszerű, a hagyományos vagy nemzetközileg is elfogadott pártok összezárása esetén nem sok esélye van Georgescunak, hiszen ezek együtt jó tíz százalékkal több szavazatot kaptak, mint a szélsőséges államfőjelölt mögé beállítható szervezetek, és akkor még nem számoltunk a hatszázaléknyi magyar vokssal, hiszen nemzettársaink közül legfeljebb a legelvetemültebbek támogathatják a soviniszta jelöltet.
Csakhogy Románia egy rendkívüli ország! Ott mindennek másként kell működnie, ezért is találhatták ki, hogy három egymást követő hétvégén zavarják le a nép nagy horderejű véleménynyilvánítását, aztán főzheti mindenki a maga puliszkáját. Márpedig alaposan megkavarhatja a felvázolt képletet a hétvégén tartandó parlamenti választás, ami kettős veszélyforrást rejteget. A legnagyobb – és nem csupán számunkra, hanem a románokra nézve is –, ha a magyar közösség belefáradva a szélmalomharcnak tűnő küzdelembe, nem lenne elég aktív, így képviselet nélkül maradna a törvényhozásban. A józanabb románok szemszögéből mindez azért lenne katasztrófa, mert tovább szűkülne a szalonképes pártok tábora, még inkább előretörhetnének a szélsőségesek. A szélsőséges gátszakadás kockázata a parlamentben könnyen utat nyithatna a szélsőséges államfő hatalomba jutásának, hiszen a győzteshez húzás törvényszerűsége olyanokat is mögé állítana, akik egyébként nem szívesen támogatnák.
Izgalmas hetek jönnek, és nehogy azt higgyük, hogy csak az erdélyi magyarok számára izgalmasak, Magyarország számára sem mindegy, hogy milyen állapotok uralkodnak a szomszédságában; elég, ha csupán Szerbiára gondolunk, amellyel évszázados ellenségeskedést sikerült lezárni. Romániában szinte bármi lehetséges, bár ahogy arrafelé gyakorta mondogatják: a román puliszka nem robban.
A szerző vezető szerkesztő
