A jelenlegi nemzeti konzultáció a tizenharmadik a sorban. A 2010-ben indult sorozatban aktuális közéleti-politikai témákkal kapcsolatban kérdezték meg az embereket: 2011-ben az új Alaptörvényről, majd szociális kérdésekről, 2012-ben gazdasági témákról, 2015-ben a magyar internet jövőjéről, majd a bevándorlásról és a terrorizmusról, 2017-ben Állítsuk meg Brüsszelt! felütéssel az uniós és tagállami jogkörökről, majd az úgynevezett Soros-tervről, 2018-ban a családok védelméről, 2020-ban a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról, 2021-ben két alkalommal a járvány utáni újrakezdésről, 2022-ben az európai uniós szankciókról, 2023-ban pedig a szuverenitásunk védelméről. A konzultációkat a magyar ellenzék és sok esetben az EU részéről is rendkívüli támadások érték. Ezzel szemben a magyar kormány számára hivatkozási alapként szolgáltak azok az egyetértési pontok, amikre a milliós nagyságrendű válaszadással szolgáltak az állampolgárok. Ez a demokrácia-innovációs lépések az Európai Unióban egyedülálló módon a két választás közötti időben a részvételi demokrácia kitüntetett alkalmait jelentik. A nemzeti konzultációk eredményeképpen törvények, kormányzati intézkedések születtek.
A mostani nemzeti konzultáció továbblép a korábbiakon: Magyarország világban elfoglalt helyével, berendezkedésével, általános gazdaság- és társadalompolitikájával kapcsolatban fogalmaznak meg konkrét kérdéseket. Az ellenzék általi fogadtatása hasonló a korábbiakéhoz: ádáz düh és ugyanakkor tehetetlenség kíséri a tervezett akcióikat: az ívek összegyűjtését, máglyákon való elégetését. Kétségbe vonják a kormány kompetenciáját a konzultációval kapcsolatban, holott a kormánynak éppen ez a dolga jelentős stratégiai döntések meghozatalakor és a kormányzati intézkedések bevezetésében. Érdemes végigvenni a tizenegy kérdést!
Az első kérdés a „gazdasági semlegességgel” foglalkozik, amit az Európában kibontakozó gazdasági-kereskedelmi háború ellenében javaslunk. A kérdés az ország geopolitikai helyzetéből fakadó alapvető nemzeti érdekről szól. A Kárpát-medence mindig is a kultúrák, gazdasági folyamatok találkozási pontja volt és ma is az. Észak–Dél, Kelet–Nyugat közötti közvetítés, kapcsolatteremtés a magyarság hivatása. Ezt erősíti a konnektivitás eszméje. A gazdasági semlegesség éppen ezért alapvető nemzeti érdek.
A második kérdés az „új gazdaságpolitikáról” szól két alternatíva megfogalmazásával: mindenben kövessük Brüsszelt, és a nyugati mintákat vegyük át a magyar gazdasági életben, vagy a saját utunkat járjuk. 2016-ban Donald Trump megfogalmazta az „Amerika First!” („Amerika az első!”) és a „Make Amerika Great Again!” („Tegyük újra naggyá Amerikát!”) jelszavait. Ez nem bezárkózást jelent, hanem azt, hogy minden döntésben a nemzeti érdeket helyezzük a figyelem középpontjába. Magyarország ugyanezt az utat járja a kerítésépítéssel, a szuverenitásvédelemmel, a magyar érdeket képviselő gazdaság- és társadalompolitikával.
A harmadik kérdés a gazdaságpolitika szektorális filozófiáját érinti: támogassuk-e kiemelten, tőkejuttatással a magyar gazdaság túlnyomó részét képező kis- és középvállalkozásokat? Ez nem feltétlenül több, hanem nagyobb és versenyképesebb vállalkozásokat jelent. A kérdés világos: az állami költségvetésből juttassunk-e a foglalkoztatottság szempontjából a munkavállalók zömét jelentő kis- és középvállalkozások számára tőkét? Szerintünk ez az eminens magyar érdek!
A „multicégek rendszabályozásával” kapcsolatos negyedik kérdés a globalitás és a lokalitás küzdelméről is szól. Az elmúlt időszak rendkívüli élelmiszer-inflációja az erőfölénnyel való visszaélés kirívó példája volt. Egyes multinacionális kiskereskedelmi láncok árfelhajtása a piaci törvényekkel indokolhatatlan, ezzel rendkívüli extraprofitra tettek szert, súlyosan károsítva a magyar vásárlókat. Látható, hogy az EU – az aktivista bíróságán keresztül – a tisztességtelenül kereskedő cégek mellé áll, ezért szükség van a kormány intézkedéseire.
A „béremelési programról” szóló ötödik kérdés ambiciózus célt szolgál: a négyszázezer forintos minimálbér és az egymillió forintos átlagbér elérését. A munkaadók és munkavállalók hároméves bérmegállapodása ezt az irányt jelöli ki. Az ambiciózus céllal kapcsolatos ellenzéki kételkedéssel kapcsolatban egy megjegyzés: a kormányt kinevették, amikor 2010 után meghirdette a tíz év alatti egymillió új munkahely politikáját, és lám megcsinálta! Nem véletlen a mostani konzultáció jelmondata: Magyarország meg tudja csinálni!
A „munkáshitel fiataloknak” hatodik kérdése a kormány társadalompolitikájának kiegyensúlyozó eleme, amely a Fej, a Kéz és a Szív központú tevékenységi körök harmóniájának megteremtéséről szól. A felsőoktatásban részt vevő százezrek számára a diákhitel nagy segítség, hasonló lesz a munka- és életkezdő, munkát vállaló fiatalok milliói számára nyújtható kézzelfogható támogatás. Az egész magyar társadalom számára fontos ez a lépés. A munkáshitel a társadalmi igazságosság eszköze.
A „lakhatás támogatása” hetedik kérdés válaszlehetőséget nyújt a lakhatási válságra, ami összeurópai probléma, Magyarországot különösen sújtja. Ennek a párja a „fiatalok lakhatásának támogatása” kollégiumok építésével és kedvezményes lakáshitel biztosításával. Szerintünk ennek nincsen alternatívája.
A kilencedik kérdésben szereplő „tizenharmadik havi nyugdíj” megvédése különösen időszerű, mivel az EU láthatóan az eltörlését szeretné elérni. A tizenharmadik havi nyugdíj a társadalmi szolidaritás eszköze, ami az egész magyar közösséget érinti. Ugyanez a szolidaritási elv mondható el a tizedik kérdésbeli „családi adókedvezmény” megduplázásáról, hiszen a családtámogatási rendszer folyamatos fejlesztése a magyar kormány egyik legfontosabb és távlatos célja. Szembeállítva a migrációval, hiszen sok európai ország ebben látja a népesedési gondjainak a megoldását, magára szabadítva a párhuzamos társadalmakat, végső soron a fokozatos idegenné válást a saját országukban.
A tizenharmadik kérdés is a migrációval függ össze: a „migrációs büntetés elutasítását” tartalmazza. Az Európai Bíróság döntése szerint napi egymillió eurós büntetést kell fizetnünk, mert nem nyitjuk meg a határainkat a migránsok előtt.
Mindebből egy sajátos nemzeti stratégia, sőt egy nemzeti minimum rajzolódik ki: a gazdasági semlegesség a geopolitikai helyzetünkből és a magyar érdek képviseletéből fakad; az új gazdaságpolitikával, a kis- és középvállalkozások támogatásával a saját utunkat kell járnunk, ez egyben a globalizációval szemben a lokalitás képviseletét is jelenti, a multicégek megrendszabályozásával együtt; a társadalmi szolidaritás megerősítése a magyar társadalom kiemelt feladata, ami sokféleképpen jelentkezik: a folyamatos béremelésben, a fiataloknak szóló munkáshitelben, a lakhatás, ezen belül a fiatalok lakhatásának támogatásában, a nyugdíjasok számára a tizenharmadik havi nyugdíj állandósításában és nem utolsósorban a családtámogatási rendszer folyamatos fenntartásában és bővítésében a családi adókedvezmény duplájára emelésével; a migrációval kapcsolatban azzal a világos és 2015 óta következetes állásfoglalással, miszerint mi kívánjuk megmondani, hogy kivel szeretnénk együtt élni, és nem akarunk részt venni az EU elhibázott migrációs politikájában, ezért elutasítjuk a migrációs büntetést is.
Itt az ideje, hogy a túlnyomó többség álljon ki a sajátos magyar nemzeti érdektől vezérelt nemzeti minimum mellett! Nemzeti sorskérdések fogalmazódnak meg a tizenharmadik nemzeti konzultáció kérdéseiben, súlyos kihívások közepette kell állást foglalnunk a jövőnk érdekében! Ne szalasszuk el ezt a lehetőséget!
A szerző építész, volt országgyűlési képviselő
