LMA
2024. november 28. csütörtök. 14:37
Rendre megírja a nyugati sajtó, hogy Oroszország pillanatokon belül kifogy a rakétakészletéből. Erről már a háború kitörése utáni második-harmadik hónapban „biztos” információi voltak a titkosszolgálatoknak s nyomukban a lapoknak – s az, hogy ez a jóslat nem jött be, úgy tűnik, kevéssé sem zavarja a valóságtól egyre jobban elrugaszkodó orgánumokat. A konfliktus folyamán egyébként ez az „információ” eddig legalább ötször előjött – s most megint fölbukkant. Oka pedig az, hogy az oroszok elkezdték bevetni legújabb ballisztikus rakétájukat, az Oresnyiket (Ami magyarul amúgy mogyorót jelent.).
A szerkezet romjaiból megismert adatait tekintve sok nyugati szakértő úgy véli, az orosz szakemberek pusztán csak szétszedték a korábban már bevált RS–26 jelű, a keresztségben Rubezs nevet nyert ballisztikus rakétájukat, majd némi új alkatrészekkel kiegészítve összeállítottak egy friss berendezést. Akad olyan megszólaló, aki egyenesen kétségbe vonta az Oresnyik létét is.
A Rubezs amúgy szintén nem túl öreg, tekintve hogy elsőként 2012-ben tesztelték sikeresen. Tömege harminchat tonna, fejében a hagyományos mellett bőven elfér pár darab tömegpusztító fegyver is. Hatótávolsága 5800 kilométer – azaz kevéssel, mindössze kétszáz kilométerrel marad le attól, hogy kiérdemelje az interkontinentális jelzőt. Fejlesztését és bevetését Moszkva 2018-ban leállította, és helyette az Avangard hiperszonikus siklórakétára fókuszált.
A mindig jól értesült nyugati titkosszolgálatok és a nyomukban a lapokban megszólaló szakértők szerint az Oresnyik valójában nem más, mint egy ócska PR-fogás Puytinéktól, akik ezzel próbálják leplezni, hogy kifogytak a ballisztikus készleteikből. Az ember az efféle érveket sokadszor hallva persze nehezen vonatkoztat el a farkast kiálltó ember kifordított meséjétől – azaz ha valaki folyton efféléket állít, akkor a fizika törvényei szerint előbb-utóbb igaza lesz. Az persze más kérdés, hogy „mióta mondja”…
Visszakanyarodva a rejtélyes rakétára, a robbanófejei óránként 13 500 kilométeres sebességgel csapódtak a célpontba. Ez annyit tesz, hogy durván kalkulálva a hangsebesség tizenegyszeresével száguldottak, mielőtt megsemmisültek. A védelem az efféle expresszek ellen szinte lehetetlen – különösen annak fényében, hogy soha nem tudható, éppen mi van az adott eszköz fejében. A rideg tények szerint amúgy a fejében több, összértékében kilencszáz kilotonnás atombomba is elhelyezhető. Egy ilyen csapás gyakorlatilag elsöpörhetné Kijevet a föld színéről úgy, hogy ott még száz év múlva sem nagyon lehetne élni.
S valójában az oroszok – legyen akár új vagy esetlegesen „ráncfelvarrt” a rakétájuk – igazán a bizonytalansággal hozták és hozzák rá a frászt az ukránokra, illetve rajtuk keresztül eltartóikra. Interkontinentális rakétát ugyanis nem szokás „mindennap” bevetni még általuk sem. Egyrészt nagyságrendekkel drágábbak, mint a millió számra gyártható öngyilkos drónok, másrészt elkészítésük is több időt, energiát és alkatrészt – s persze nem utolsó sorban pénzt – kíván.
Ám ha valaki a radaron azt látja, hogy az oroszok ballisztikus rakétát indítanak, akkor folyton ott a bizonytalanság, hogy mi van a fejében, s hol áll meg. Még akkor is, ha előtte tízszer kijelentették, hogy nem akarnak atomfegyvert bevetni – mint ahogy állítólag a Nyugat sem óhajtotta a konfliktus eszkalációját.
S kilotonnák ide, vélt vagy valós műszaki adatok, régiségek vagy újdonságok oda, valójában a fentiek azok, amelyek miatt az Oresnyiknek hívott eszköz bevetése új szintet jelent a háborúban.
