A Vozrozhdeniya-sziget vagy katonai kódnevén Aralsky 7 kutatólaboratórium az Aral-tó közepén feküdt, két szovjet tagköztársaság, Kazahsztán és Üzbegisztán határán. Nagyon ideálisnak tűnt a Szovjetunió számára: távol a nagyobb lakott területektől, így elérhetetlen volt a kíváncsiskodó szemek számára. A sziget neve – amely magyarul „feltámadást” jelent – hátborzongatóan ironikus, tekintve, hogy ott halálos kórokozók egész arzenálját fejlesztették ki és tesztelték.
A hidegháború kezdetén, az 1950-es években a szigetet hivatalosan is kijelölték biológiai fegyverek kísérleti laboratóriumává. A szovjet vezetés célja az volt, hogy olyan fegyvereket fejlesszenek ki, amelyek az ellenséget tömegesen és hatékonyan elpusztítják – mindezt a legnagyobb titoktartás mellett.
A kutatóbázison több száz tudós dolgozott, köztük a Szovjetunió legkiválóbb mikrobiológusai és vegyészei. Az itt végzett kísérletek során olyan halálos betegségeket tanulmányoztak, mint az anthrax, a pestis, a himlő, a tularemia és más biológiai fegyverek alapanyagául szolgáló kórokozók. A kutatások célja az volt, hogy ezek a vírusok és baktériumok ellenállóvá váljanak a rendelkezésre álló vakcinákkal és kezelésekkel szemben, így garantálva a fegyverek hatékonyságát egy esetleges háborúban.
Az állatkísérletek központi szerepet játszottak a bázis működésében. Szarvasmarhákat, birkákat és más állatokat fertőztek meg, majd tanulmányozták a betegség lefolyását és a kórokozók terjedését. A szigeten állítólag még légköri kísérleteket is végeztek, ahol bombákat robbantottak fel, hogy teszteljék, milyen gyorsan terjedhetnek a betegségek a levegőben. 1971-ben súlyos baleset történt, a himlő kórokozója kiszabadult a laboratóriumból, amely tíz embert megfertőzött, és közülük hárman meg is haltak.
Az 1960-as évektől kezdve a sziget addigi kiterjedésében jelentősen megváltozott. Az Aral-tó, amely egykor a világ egyik legnagyobb édes vizű tava volt, drámai módon kiszáradt a szovjetek ipari méretekben beindított öntözési tervei miatt. A hatalmas vízterület helyén sivatagos területek jelentek meg, és a Vozrozhdeniya-sziget először félszigetté, majd teljes mértékben a szárazföld részévé vált.
Ez az ökológiai katasztrófa mellett hatalmas veszélyt is jelentett. A sziget korábban érinthetetlen laboratóriumai, elhagyott raktárai és temetői – ezekben a fertőzött állatok maradványait temették el – bárki számára hozzáférhetővé váltak. Bár a szovjet kutatók állítólag mindent megtettek, hogy megsemmisítsék a biológiai fegyvereket, sokan attól tartottak, hogy a kórokozók túlélhették a tisztítási műveleteket. A helyszínen több tucat kémcsövet is találták miután a „tisztítás” megtörtént. Mintha ez nem lenne elég, sok konténer szivárogni is kezdett. A műveletek egyet jelentettek a szigeten élők és a közeli, Kantubek nevű város lakóinak evakuálásával is, amely mára egy félelmetes szellemvárosként igazolja a szomszédos katonai projekt veszélyességét.
A Szovjetunió 1991-es összeomlása után a Vozrozhdeniya-sziget sorsa teljesen bizonytalanná vált. A terület, amely korábban Moszkva közvetlen ellenőrzése alatt állt, hirtelen gazdátlan lett. Az Egyesült Államok titkosszolgálata ekkor már tisztában volt a sziget jelentőségével, és attól tartottak, hogy a biológiai fegyverek terroristák kezébe kerülhetnek.
2001-ben az Egyesült Államok és a Kazah kormány közös akciót indított a sziget megtisztítására. Az akció során több tonna szennyezett talajt és anyagot semmisítettek meg, de a szakértők szerint a teljesen megnyugtató, mindent kiszűrő fertőtlenítés soha nem történhet meg. A fertőzés veszélye így továbbra is fennállhat, még akkor is, ha sziget ma már teljesen lakatlan és elhagyatott. Kutatók úgy vélik, hogy a lépfene még mindig jelen lehet az egykori szigeten, ezért többször is megismételték tíz olyan helyszín fertőtlenítését, ahol már korábban elvégezték a mentesítés folyamatát, különösen a volt állattemetők környékén.
Manapság a Vozrozhdeniya-sziget egy kietlen, sivatagos terület, amelyet az emberi pusztítás és felelőtlenség tragikus példájaként emlegetnek. Az egykori laboratóriumok és épületek romjai még mindig ott vannak, némán tanúskodva a hidegháború paranoiájáról és az emberi kapzsiság következményeiről. A sziget története emlékeztet minket arra, hogy a biológiai fegyverekkel való kísérletezés nemcsak katonai, hanem globális egészségügyi és környezeti veszélyt is jelent. Az Aral-tó kiszáradása és a Vozrozhdeniya-sziget hanyatlása arra is rávilágít, hogy a természeti erőforrások felelőtlen felhasználása milyen súlyos következményekkel járhat.
A Vozrozhdeniya-sziget öröksége máig élő figyelmeztetés. A biológiai fegyverek fejlesztése katonai szempontból is rendkívül veszélyes, továbbá súlyos morális kérdéseket is felvet. A sziget példája azt mutatja, hogy a titkos katonai programok milyen könnyen vezethetnek ellenőrizhetetlen katasztrófákhoz. Az emberiség történetében talán soha nem volt még ennyire fontos az együttműködés a biológiai fegyverek terjedésének nemzetközi szabályozásában. A múlt hibái – mint a Vozrozhdeniya-sziget tragédiája – nem ismétlődhetnek meg, ha tanulunk belőlük. A sziget ma már a feledés homályába merülhetett, de története örökre része az emberi civilizáció árnyoldalainak.
