Megszaporodtak mostanában a banánügyi tudósítások. Itt volt a svéd genderminiszter banánfóbiája, most meg egy hír arról, hogy a becsült összeg többszöröséért, 6,2 millió dollárért, azaz 2,4 milliárd forintért vásárolták meg Maurizio Cattelan olasz képzőművész falra ragasztott banánját. A ragasztószalag és a déligyümölcs a műalkotás. A New York-i Sotheby’s aukción a szerencsés vásárló kriptovalutában egyenlítette ki a számlát. Ezután azt mondta, hogy meg akarja enni a banánt. A tárgyegyüttes egyébként a Komédiás címet kapta alkotójától, és művészeti installációnak titulálja azt.
Ez azonban mind semmi az aukciós ház műmagyarázatához mérve, ott ugyanis a következőképpen értelmezik: „szenvedélyesen és forrón vitatott, rapszodikusan tisztelt” műként mutatják be.
Erre varrjunk gombot.
Az új, boldog tulajdonos, bizonyos Justin Sun kínai üzletember is avatottan örül friss kincsének: „Ez nem csak egy műalkotás, ez egy kulturális jelenséget képvisel, amely hidat képez a művészet, a mémek és a kriptopénzközösség világa között. Hiszem, hogy ez a darab a jövőben még több gondolatot és vitát fog inspirálni, és a történelem részévé válik.” Ebbe azért nem árt azért kicsit belegondolnunk. Banán a történelemben. Az örök és állandó változás jelképe. Műtárgy, ami annyira jó, hogy meg kell enni. Sárga héjú, görbe hengerecske, amíg a fán lógott, élő darabja a nagy természetnek, ám most, hogy a holt falra biggyesztették, a hülye tömegeket ugyan nem, de az értő és avatott műélvező elitet magával ragadja. Élő és holt anyagok találkozása. Múlt és jövő. Természet és technika. Ez utóbbi lehet, mondjuk, a vakolat vagy a ragasztószalag.
Valójában, ismerve a képzőművészet legújabb kori történetének divatirányzatait, nincs semmi csodálkozni való azon, hogy bizonyos művészek eljutottak a pusztuló állandóság rövid időn belül megrohadó jelképéhez, a banánhoz. A minden hagyományos forma ellen lázadó, lassan másfél évszázados izmusok nagyjából egy piszoár műtárggyá emelésével kezdték, aztán egyre inkább belevadulva a rombolásba, eljutottak a bilibe mártott feszületekig, a vérrel meg mindenféle más, embertől származó anyaggal teleszemetelt nylonlepedőkig, a szerintük csak az elitet kiszolgáló klasszikus művészeti formák teljes tagadásához. Na, erre készítettek szerintük forradalmian új műtárgynak nevezett izéket. Például banánokat.
A modern művészetek avatott ismerői főleg a rendkívül hosszú fogalmazásokkal ezt a különleges csodát értelmező műkritikusok azt mondják, hogy a Komédiás (Banán) egyedülálló módon arra kényszeríti a világot, hogy újragondolja, mit jelent a művészet és mennyit ér. Meg, hogy a banán egyenesen és metaforikusan is tükörképet tart a kortárs művészet elé. Ez nem más szerintük, mint provokáció. Előre megfontolt és ártó szándékú megnyilvánulás. Gratulálunk. A művésznek, az aukciósháznak, és az igen drága, 2,4 milliárd forintos banánt elfogyasztó Justin Sunnak.
Gyanítható, hogy az emberiség nagyobbik része nem ül fel az efféle provokációnak. Nem igazán érdekli őket ez a sokba kerülő banán. Akiket pedig igen, azok megérdemlik.
Amúgy meg nekünk, magyaroknak is vannak ilyen derék, igaz nem feltétlenül a művészeti vonalon ügyködő provokátoraink, például a politikus lódoktor, bizonyos Hadházy Ákos. Ő az igazán nagy művészekre jellemző gátlástalansággal teheti közzé azt a fogalmazását, amiben a közlekedési miniszter k… anyját emlegeti. Erre nem más, mint a vasutat átmenetileg megállító hóesés késztette. Mivel a téllel valójában nem igazán tud megmérkőzni, ezért a vonatokért is felelős Lázár Jánoson kéri számon ezt a méltánytalanságot. Ez már igazából művészet. Kortárs, polgárpukkasztó, pofátlan, haladó. Akár a falra ragasztott banán. Csak nehogy egy nagy pofon legyen a válasz.
A szerző író
