Eib Zoltán
2024. november 30. szombat. 8:58
Az 1930-as évek a modern fizika aranykorát jelentette. A kvantummechanika és a relativitáselmélet forradalmasították a tudományos gondolkodást, és számos új kérdést vetettek fel. A Német Fizikai Társaság éves konferenciái pedig a kor legnagyobb elméinek találkozóhelyévé váltak. Lipcse különösen fontos helyszín volt, mivel a város egyeteme kiemelkedő szerepet játszott a tudományos életben.
Albert Einstein, aki a relativitáselmélet megalkotásával világszerte ismertté vált, rendszeres résztvevője volt ezeknek az eseményeknek. Előadásai mindig lenyűgözték a hallgatóságot, hiszen nemcsak a tudományos mélység, hanem az előadásmódjának eleganciája is páratlan volt. Lev Davidovics Landau neve talán kevésbé ismert a laikus közönség számára, de a fizikatudományban hatalmas tisztelet övezi. Landau a szovjet tudományos iskola egyik legkiemelkedőbb alakja volt, és számos területen alkotott maradandót, különösen a kondenzált anyagok fizikájában és a szuperfolyékonyság elméletében, megreformálta a fizikai szemléletmódot és új irányvonalat vezetett be az anyagtudományokban. Rendkívüli tehetsége már fiatal korában megmutatkozott, és hamarosan a világ egyik legjobb elméleti fizikusaként tartották számon. Kritikai gondolkodása és az autoritással szembeni tiszteletteljes, ám kihívó hozzáállása tette őt igazán különlegessé. Legismertebb munkája a fázisátalakulások elmélete, amely kulcsfontosságú a modern szilárdtestfizikában. Ez az elmélet forradalmasította a kritikus jelenségek és a fázisátalakulások megértését. 1962-ben elnyerte a Nobel-díjat a kondenzált anyagok elméleti kutatásaiért, különösen a szuperfolyékonyság terén elért eredményeiért. Az 1930-as években, a sztálini tisztogatások idején Landaut is letartóztatták, bár végül szerencsésen megmenekült. Egész élete során elkötelezett híve maradt a tudománynak, azonban 1962-ben egy autóbalesetben súlyosan megsérült, ami miatt már nem tudott aktívan részt venni a kutatásban.
A lipcsei konferencián Albert Einstein előadása az általános relativitáselmélet néhány újabb aspektusát tárgyalta. Az elnök, miután megköszönte az előadást, felkérte a jelenlévőket, hogy tegyenek fel kérdéseket. A terem végéből ekkor jelentkezett Lev Davidovics Landau, aki több kérdést is feltett Einsteinnek, amelyek meglehetősen specifikusak és technikai jellegűek voltak. E kérdések többsége az elmélet bizonyos részleteit firtatta, amelyekről Einstein nem tudott azonnal kielégítő választ adni. Landau kérdései nem azért voltak zavarba ejtők, mert Einstein tudása hiányos lett volna, hanem azért, mert olyan mély és részletes megértést igényeltek, amelyekre nem lehetett azonnal választ adni egy előadás után. Erre a párbeszédre Otto Robert Frisch a „Mire emlékszem” című önéletrajzi könyvében így emlékszik:
„Amit Einstein professzor mondott, az nem hülyeség, de a második egyenlet, amit írt, nem következik az elsőből. Valójában további feltevésekre van szükség, amelyeket nem tettek meg, és ami még rosszabb, nem felel meg az invariancia kritériumának, amivel számolnia kellett volna.
Jégkorszaki csend borult az előadóteremre, és mindenki megfordult, hogy hitetlenkedve és ámulva nézze azt a szikár testalkatú, sovány arcú fiatalembert a terem végében.
Mindenki, kivéve Einsteint, aki elmerülten bámulta a táblát, és kezével a bajuszát simogatta.
Egy perc múlva megfordult, és elismerve hibáját, így szólt: Annak a fiatalembernek a megfigyelése teljesen helytálló. Ezért arra kérek mindenkit, hogy felejtsenek el mindent, amit ma mondtam Önöknek.”
Ez a történet nem Einstein gyengeségét, hanem Landau intellektuális merészségét és kiválóságát tükrözte. Az, hogy valaki egy ilyen ikonikus tudósnak tesz fel nehéz kérdéseket, nemcsak bátorságot, hanem mély szakmai kompetenciát is igényelt. Einstein soha nem tekintette személyes támadásnak a kérdéseket. Ehelyett elismerte, hogy a tudomány folyamatosan fejlődő folyamat, amelyben még a legnagyobb elmék sem tudhatnak mindent. Ez az esemény rávilágít a tudomány igazi lényegére: a párbeszéd, a kritikai gondolkodás és a nyitottság kulcsfontosságú a haladás szempontjából.
