2024. november 30. szombat. 12:13
Beleolvastam Eötvös Károly Balatoni utazások című, háromkötetes könyvébe, és szemet szúrt, ami fölött annak idején, az első olvasáskor elsiklottam. A szerző az egyik fejezetben felsorolja a különböző gyűjtemények gazdáit, majd bevallja, hogy maga is értékes tárgyaknak volt a birtokában. Egyebek mellett az a pallos is hozzákerült, „amelylyel Martinovicsékat lefejezték. Patvarista [joggyakornok] koromban első princzipálisom [ügyvédi iroda főnöke] adta. (…) Ugy 1800 körül, mint Budán tanuló diák, a budai hóhérnál volt szálláson, a ki Martinovicsékat kivégezte, s ez neki adta a pallost. Róla szállt az én princzipálisomra.” Akkortájt a hóhérnak külön ház dukált e honban, amelyről térképek is fennmaradtak.
Megdöbbenti az embert, amikor arról olvas, hogy a középkori módszerekkel való lefejezések ma is érvényben vannak. Például Szaúd-Arábiában! Sőt, a diplomáciai nyitás ellenére, nemrég egyetlen napon nyolcvankét embert fejeztek le. A Daily Mailben idézett szaúdi állami hóhér, Muhammad al-Beshi állította, hogy ha jól végzi a munkáját, a halálraítélt nem szenved sokáig. „Ha hagyom, hogy könyörületet érezzek a kivégzendő személy iránt, akkor nem fog meghalni az első csapásra. Szenvedni fog. Két-három, négy vagy öt csapás is elég lehet. Isten tudja hány. Lehet, hogy meg sem hal.”
Visszatérve Martinovicsékra: az annalesekben az áll, hogy hatalmas tömeg volt jelen a kivégzésen, a mai Vérmezőn. Nem ismeretes, hogy ki volt a hóhér; a hatóságok egy öreg és egy fiatal hóhért hozattak. Utóbbira szükség is volt, mert beigazolódott az elővigyázatosság. Elsőnek, egy csapásra ugyanis nem sikerült levágni Sigray Antal gróf fejét – csak harmadszorra. Laczkovics János fej nélküli, hatalmas törzse pedig dűltében felborította a széket, amelybe ültették. Hogy aztán beásták-e a hóhérszék első két lábát a földbe, ahogy sok helyütt – nem tudjuk. Lehet, hogy 1795. május 20-án nem került erre sor. A hátrakötözött kezű elítéltet oldalról fejezték le, mert így volt biztonságosabb. A török hódoltság idején a rabokat karddal nyakazták le. Ilyenkor az áldozat állt vagy térdelt. Ma is ez a kivégzés módja Szaúd-Arábiában. Ami Martinovics Ignácot illeti: ő négy társa után, utolsónak került sorra. Elájult, amikor Sigray kivégzésekor ügyetlenkedett a bakó. Megjegyzem, hogy abban az időben a lefejezés szokatlan kivégzési mód volt Magyarországon. A guillotine 1792. április 25-én mutatkozott be a párizsi tömeg előtt, és a feltalálóról – Joseph-Ignace Guillotine francia orvosról – nevezték el. A kivégző szerkezetről 1793. május 21-én adott először hírt a Magyar Kurír, és a „magyar falukon található derresekhez” hasonlította. Kétszázezer porba hullott fej fűződik Guillotine találmányához. 1977-ig alkalmazták a halálos ítéletek végrehajtásakor.
Vajon hol van most az a pallos, amely kioltotta Martinovicsék életét? Eötvös Károlynak van egy mondata, ami sejteni engedi, hogy mi lett a sorsa: „Hát a mit buzgó hazafiak szó nélkül elhordtak tőlem!” Mármint az érdekes ereklyéket. Másutt pedig arról olvashatunk, hogy korábban az író sok mindent átadott a Nemzeti Múzeumnak, és megmosolyogtató „köszönő iratot” is kapott értük. Lehetséges, hogy a szóban forgó pallost a Nemzeti Múzeum őrzi? Hátborzongató érzés lehetett, amikor Eötvös Károly először vette kézbe a gyilkos pallost. S talán gyorsan meg is szabadult tőle, hogy a történtek ne keserítsék meg az álmait. Vagy ideig-óráig megpróbált élni vele, és csak gyűjtőként tekinteni az ajándékra. Egy idő után azonban az írói fantázia mindenképpen megakadályozhatta abban, hogy örömét lelje a pallosban.
Mennyivel könnyebben bánhatott azzal a hozzá került karddal, amely a nemesi felkelés (inszurrekció) idején díszítette öregapja oldalát…
A szerző újságíró
