Innen indul minden, advent első vasárnapja a kezdet. Nem csak az egyházi év kezdete, hiszen egyúttal a Jézus négy héttel későbbi születéséig terjedő vágyakozás és várakozás időszaka is.
Hosszú út vezetett a mai értelemben vett adventi ünnepkör kialakulásáig. Minden egy vitával kezdődött. A legelső keresztény közösségek nem tudtak megegyezni abban, hogy mikor született Jézus. Az evangéliumok ebben a kérdésben nem adtak útmutatást. Csupán annyit tudhatunk meg belőlük, hogy Jézus születése napján pásztorok tanyáztak a környéken, amire könnyen rá lehetett vágni, hogy az állatokat a hideg miatt téli szállásra kell vinni, tehát Jézus valószínűleg tavasszal születhetett, amikor amúgy is megújul a természet.
Az őskeresztények közösségei ezért aztán különböző időpontban ünnepelték Jézus születését: voltak, akik január 6-án, vagyis vízkereszt napján, mások április 18-án, vagy május 20-án. Aztán egy időre január 6-a lett az először nyugaton, később keleten is elfogadott dátum.
A 325-ben ülésezett niceai zsinat tett rendet e kérdésben és elrendelte, hogy mindenkinek december 25-én kell megünnepelni Jézus földi születésnapját.
December 25-e tehát eredetileg pogány ünnep volt, a zsinati atyák azonban azt mondták: Jézus legyőzte a sötétséget, s a pogány kultuszt ezzel mintegy „megkeresztelték”.
A Jézus születését megelőző négyhetes időszak adventi ünnepköre csak ezt követően alakult ki. Maga az advent szó is a Jézus megszületése után vágyódó várakozás időszakára utal, hiszen eljövetelt jelent, és az adventus Domini, ieiunium Spiritus Sancti, vagyis az Úr eljövetelét hirdető szent időt jelző latin szövegből ered.
Liturgikus gyökerei a nyugati egyházban egészen a 4. századig nyúlnak, bár akkor a karácsony és vízkereszt közötti három hetet jelentette. Abban az időben ugyanis a felnőtteket keresztelték meg, és az advent a jelöltnek ez irányú várakozására utalt. Mostani helyére száz évvel később került, hogy aztán szent Szimpliciusz pápa rögzítse a dátumot, VII. Gergely pápa pedig kijelölje a négy adventi vasárnapot.
