MH/MTI
2024. december 1. vasárnap. 19:16
„Úgy tűnik, azok, akik most megpróbálják a végletekig felszítani az indulatokat és eszkalálni a helyzetet, nem olvasták az orosz elnök nyilatkozatait. Ezt rendszeresen meg kellene tenniük” – nyilatkozott Lavrov, hangot adva véleményének, hogy a nyugati politikusokat, akik támogatják, hogy az orosz területek belsejébe nagy hatótávolságú nyugati rakétákkal mérjenek csapást, a „tehetetlen düh” és a „reménytelenség” vezéreli.
„De nem lehet kétséges, hogy el fogják nyerni a megérdemelt büntetést” – tette hozzá.
Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára ugyanebben a műsorban hangot adot feltételezésének, miszerint Angela Merkel volt német kancellár emlékiratainak azokban a részeiben, amelyekben a Putyinnak való találkozásait idézte fel, egy olyan gondolkodásmód üt át, amely annak idején a politikust a minszki megállapodásokkal kapcsolatban elvezette az Oroszország megtévesztéséig. A szóvivő így kommentálta, hogy a volt kormányfő erődemonstrációként idézte fel azt az epizódot, amikor az orosz elnök 2007-ben Szocsiban a labradorjával jelent meg egy tárgyalásokon, holott Merkel fél a kutyáktól.
Putyin pénteki asztanai sajtótájékoztatóján, mint mondta, ismételten bocsánatot kért Merkeltől a történtek miatt, és azt hangoztatta, hogy nem tudott tárgyalópartnere félelmeiről.
Peszkov szerint Putyin abban az időben hitt a konstruktív, méltányos és kölcsönösen előnyös orosz-német kapcsolatokban. „Hitt benne, hogy együttműködés révén el lehet érni a stabilitást, a kiszámíthatóságot és hogy be lehet biztosítani magunkat az ilyen geopolitikai kockázatok ellen. (…) Úgy tűnik, ez nem egészen felelt meg annak a valódi hangulatnak, amely akkor Merkelben uralkodott” – mondta az orosz elnöki szóvivő.
Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese az X-en vasárnap közzétett bejegyzésében hangot adott véleményének, miszerint az a tény, hogy az Európai Unió új vezetése a hivatalba lépésének első napján Kijevbe látogatott, azt mutatja, hogy Brüsszel számára „a prioritás a háború elnyújtása, nem pedig az EU jólétének biztosítása”.
„Most elégedettek az európaiak?” – tette fel a kérdést Medvegyev.
A volt orosz elnök és kormányfő arra reagált, hogy António Costa, az Európai Tanács elnöke és Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap felkereste az ukrán fővárost.
Medvegyev egy, a The Times című brit lapban megjelent közvélemény-kutatással kapcsolatban, amely szerint az ukránok mindössze 16 százaléka szavazna Volodimir Zelenszkij elnökre egy választáson, hatvan százalékuk pedig egyáltalán nem akarja, hogy újra induljon, így írt a Telegram-csatornáján:
„Ez azt jelenti, hogy a rezsim továbbra is ragaszkodik az utolsó ukránig folytatandó totális háborúhoz, és a ahhoz, hogy maximálisan késleltesse a választásokat. Mert ez az egyetlen módja az illegitim drogfüggő hatalmon tartásának.”