Szabad utat kapnak a menekültek

MH/MTI
2024. december 2. hétfő. 21:25

A szíriai lázadók már egy éve megkezdték az előkészületeket Aleppó elfoglalására, amely a gázai háború miatt végül csak a libanoni fegyverszünet életbe lépésével, a múlt héten indulhatott meg – mondta Hadi al-Bahra.

Szavai szerint a felkelők részben azért tudták elfoglalni Aleppót és a szomszédos Idlíb tartomány egyes részeit, mert a Hezbollah és más iráni támogatású csoportok harcosai az Izraellel való konfliktusukkal voltak elfoglalva. Elmondása szerint a valódi felkészülés és a mozgósítás egy évvel ezelőtt kezdődött, a lázadók akkor kezdték „komolyabban venni” a helyzetet. A felkelők úgy érezték, hogy nem volna taktikus, ha a szíriai harcok a libanoni háborúval egy időben folynának. Ezért abban a pillanatban, amikor a libanoni fegyverszünet életbe lépett, megragadták a lehetőséget az offenzíva elindítására – emelte ki.

A lázadók hadművelete az utóbbi évek legmerészebb előrenyomulása és a legnagyobb kihívás Bassár el-Aszad szíriai elnök számára a polgárháborúban, amelyben a frontvonalakon 2020 óta nem történtek nagyobb változások.

Aleppó visszafoglalása megnyitja az utat a Szírián belüli menekültek és a Törökországba menekült szíriaiak hazatérése előtt is – jelentette ki Hadi al-Bahra. A libanoni háború és a Hezbollah meggyengülése miatt a szíriai kormány kevesebb támogatást kap, az iráni milíciák is kevesebb erőforrással rendelkeznek, és Oroszország is kevesebb légi fedezetet képes adni az ukrajnai háború miatt – mutatott rá.

A szíriai kormány a felkelők leverése érdekében légitámadásokat indított, de nincs perspektívája. Irán ígéretet tett a szíriai kormány további támogatására, aminek keretében jelentések szerint több mint 200 iraki harcost küldtek át Szíriába erősítésnek.

Al-Bahra ellenzéki koalíciója rendszeres diplomáciai tárgyalásokat folytat az ENSZ-szel és több külföldi országgal is. A szövetség olyan Aszad-ellenes csoportokat is képvisel, mint a Törökország által támogatott Szabad Szíriai Hadsereg, amely a múlt héten foglalt el területeket Idlíb térségétől északra.

Elolvasom a cikket