– Még húsz év után is nehezen emészthető a 2004. december 5-i kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredménye, amely jelentős mértékben egy megosztó politika nyomán született. Behegedtek azóta a sebek?
– A modernkori magyar politika szégyenfoltja az a nap. Volt egy politikai erő, amely még napjainkban is jelen van Magyarországon, amely azt gondolta, hogy szembe kell fordulni a külhoni magyarokkal, hogy magyart magyar ellen kell fordítani, hogy meg kell tagadni a határon túli magyar testvéreinket. Ennek a hatása a mai napig él.
Azok, akik az említett gyűlöletkampányt kitalálták, folytatták és véghez vitték, illetve a kampány elindítója, Gyurcsány Ferenc jelenleg is az Országgyűlésben ül.
Az ő politikai alakulata a mai napig irigyli a határon túliaktól a támogatást, megszüntetné az állampolgárságukat, azokat a támogatásokat, amelyeket akár egyházi, akár oktatási, kulturális vagy szociális területen a magyar állam biztosít. Ők nem nemzetben gondolkodnak, ők nem tartják fontosnak azt a gondolatot, hogy minden magyar felelős minden magyarért, illetve azt, hogy mi olyan államot, olyan kormányt szeretnénk működtetni, amely azt üzeni minden magyarnak, éljen akár az anyaországban vagy a Kárpát-medence más részén vagy a diaszpórában, hogy erre az államra mindenkor számíthat.
Nehéz örökség
Nacsa Lőrinc nehéz örökséget vett át, hiszen elődje, Potápi Árpád János hatalmas munkát végezve tiszteletreméltó elismertséget vívott ki. A jelenlegi államtitkár büszkén vallja, hogy felvidéki, erdélyi és délvidéki ősökkel rendelkezik, bár maga már Budapesten született.
„Képviselőtársam, barátom emlékét azért is könnyű megőrizni, mert a Kárpát-medencében számtalan barátja van, megszámlálhatatlan helyen járt, ahol az emlékét továbbőrzik. Ezáltal sokkal élőbbé vált az a nemzetpolitika, amit ő is képviselt. Abban bízom, hogy fentről is tovább segít bennünket.”
– A kettős állampolgárságot lehetővé tevő 2010-es törvény mennyire oldotta meg ezt a problémát?
– A nemzet közjogi egyesítése mindennek az alapja. Ez egy óriási dolog volt akkor, és ennek a mai napig hatása van, több mint egymillió-százezer új állampolgárunk lett a régi-új honfitársainkból, nemzettársainkból. Ez egy óriási dolog.
Az elmúlt tizennégy év folyamata, hogy aki esetleg idős emberként volt magyar állampolgár, de ettől akaratán kívül megfosztották, mert feje fölött húzogatták a határokat, és így egy másik országban él, újra a magyar nemzet hivatalos részének érezheti magát. Nemcsak szívvel, nemcsak lélekkel, nemcsak a gondolataiban, hanem konkrét papírral is bizonyítva.
Úgy gondolom, ez egy olyan óriási dolog, egy olyan siker, ami már most, tizennégy év után is a magyar történelem része. A nemzet közjogi egyesítése tette lehetővé azt, hogy minden döntésünket úgy hozzuk meg, hogy nemzetben gondolkodjunk a határainkon belül és azokon túl is. Erre szolgál akár az oktatási, nevelési támogatás, bizonyos családpolitikai elemek kiterjesztése. A határon túl működő egyházak, politikai, civil, oktatási és kulturális szervezetek támogatása elengedhetetlen, hiszen felelősséget kell vállalnunk minden magyarért. Ez a mindenkori magyar kormánynak a dolga még akkor is, ha a mai magyar parlamentben lévő ellenzék egy jó része azt gondolja, hogy ez nem feladat, és legszívesebben elfelejtené vagy lerománozza őket. Mi akkor is azt gondoljuk, hogy magyar véreinkről, testvéreinkről van szó. Nem lehet közönyösen vagy olyanfajta gyűlölettel hozzájuk állni, mint amelyet Gyurcsány Ferenc és a baloldal képvisel.
Nacsa Lőrinc: A határon túl működő egyházak, politikai, civil, oktatási és kulturális szervezetek támogatása elengedhetetlen, hiszen felelősséget kell vállalnunk minden magyarért
Fotó: MH/Török Péter
– Az állampolgársági igény mennyire van még mindig jelen a határon túliak körében, a születő gyermekek számára is igénylik?
– Ha a szülők magyar állampolgárok, akkor már sokkal egyszerűbb a helyzet. A nagy jelentkezés alapvetően az első években zajlott, de ez a lehetőség, amíg világ a világ, illetve amíg valamelyik másik politikai erő meg nem szünteti, addig ez élni fog.
– Túl az erkölcsi jelentőségen, elég jelentős anyagi segítséget is biztosít Magyarország a határokon túl élő magyarok számára, amit magunk is láthatunk. A magyar identitást erősítő óvodák, iskolák mennyire váltották be a reményeket?
– A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programra kifejezetten büszkék vagyunk, összesen 158 új óvodai-bölcsődei intézmény épült, és több mint 720 újult meg vagy bővült, lett sokkal szebb a programunk nyomán. A múlt héten Erdélyben járva a tusnádfürdői vadonatúj óvodát nézhettem meg, ahol hamarosan gyermekzsivaj fogja belengeni a nagy fenyőfák árnyékát. Három új csoportszoba, egy teljesen új épület, játszótér és a hozzá szükséges kiszolgáló helység is elkészült.
Ez csak egy példa abból a 158 vadonatúj óvodából, amely a Kárpát-medencében létesült. Nemcsak erkölcsi, nemcsak szellemi, lelki, hanem anyagi támogatást is nyújtunk a külhoniaknak. Mintegy 5500 szervezetet sikerült támogatni az elmúlt tizennégy évben, és több mint 9300 beruházás indult a határokon túl.
Azt gondolom, hogy óriási eredményei vannak ezeknek a programoknak, hiszen a nemzetpolitikának a magyar nemzet megmaradását kell szolgálnia, de ennél tovább megyek, nemcsak a nemzeti megmaradást, hanem a közösségeink erősödését is kell, hogy szolgálja a nemzetpolitika.
– Erősödnek a közösségek, vagy csak a lemorzsolódást lassítja a nemzetpolitika? Mindez a legveszélyeztetettebb kárpátaljaiak esetében hatványozottan felmerül.
– Nyilvánvalóan Kárpátalja van a legnehezebb helyzetben, hiszen ott két és fél éve háború van, ami önmagában is egy nagyon-nagyon nehéz helyzet. Ugyanakkor, hogy mondjak onnan is örömhírt, egyetlen egy magyar intézményt sem kellett bezárni, amiért köszönet a kárpátaljai pedagógusoknak, tanároknak, bölcsődei és szociális dolgozóknak, továbbá azoknak a kárpátaljai magyar politikusoknak, akik lehetővé tették ezt. Nyilvánvalóan ennek érdekében is minden támogatást megadtunk, és Magyarország Kormányának támogatása nélkül ez nem biztos, hogy így lenne, de az egyértelmű, hogy hihetetlen hősies munkát végeznek ott, Kárpátalján. Ez vezetett odáig, hogy
bár két és fél éve Ukrajnában háború van, ráadásul folyamatosan hoznak olyan intézkedéseket, amelyek nem segítik a magyar nemzeti közösséget, hanem hátráltatják, ennek ellenére maradhatnak élőek a magyar identitású intézmények.
Nemcsak demográfiai kérdésekben, nemcsak a helyben maradás érdekében próbálunk segíteni, de van például a magyar kormánynak gazdaságfejlesztési támogatása, ami elősegíti, hogy akár fiatalként is helyben lehessen boldogulni úgy, hogy fokozatosan előre léphetnek, gyarapodhatnak a magyar közösségek külhonban is.
– Különös aktualitást ad a beszélgetésnek a december elsejei romániai parlamenti választás, ahol az utóbbi időben a megszokottnál aktívabb volt a magyar közösség, így változatlanul lesz képviselete a bukaresti törvényhozásban. Ez a nap mindeddig leginkább az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatról volt hírhedt, amikor a román nemzetgyűlés kimondta Erdély és Órománia egyesülését. A történelmi múltnak lehetett mozgósító hatása?
– Visszautalnék az előző kérdésére, mert ez a választás is igazolja, hogy tudunk erősödni az előző vagy az azt megelőző választásokhoz képest. Igen, lett egy december elseje, amit a magyarok nem elvesztettek, hanem nyertesei lettek, úgyhogy illő módon érdemes gratulálni az RMDSZ-nek, Kelemen Hunornak és a jelöltjeiknek a kampányukhoz. Örülünk, ha a magyar érdekképviselet erősödéséhez mi is hozzá tudtunk járulni. A kampány során ottlétem alatt is azt tapasztaltam, hogy egy nagyon széles, nagyon erős összefogásról van szó, és egy nagyon erős immunrendszerről, amit az erdélyi magyarok tanúsítottak, hiszen nagyobb lett a veszély, erősödtek a magyarellenes, szélsőséges hangok, és félretéve minden vitát, vitást kérdést, összefogva azt mondták, hogy ilyen veszélyes időkben a magyar képviselet Bukarestben nem alternatíva, hanem nélkülözhetetlen.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy egy nagyon széles, nagyon erős összefogás, továbbá egy nagyon erős immunrendszer vezetett sikerre Romániában
Fotó: MH/Török Péter
– A statisztikák ugyanakkor arra is emlékeztetnek, hogy amíg a rendszerváltást követő választásokon egymillió magyar választópolgár vett részt a szavazáson, azóta jelentősen csökkent az erdélyi magyarok száma. Ez tekinthető intő jelnek?
– Ez egy közös feladat. A közösségek támogatása, a családtámogatások egy részének kiterjesztése, akár az iskolarendszer támogatása; bármi, ami segítséget Magyarországról tudunk nyújtani, az mind, mind azt szolgálja, hogy a szülőföldön tudjanak megmaradni, boldogulni, vállalkozni, gyermeket vállalni, ott anyanyelven tanulni, megélni a hitüket.
A mi nemzetpolitikánk értéknek tekinti az erdélyi, a felvidéki, a kárpátaljai vagy a vajdasági közösséget.
Fontosnak tartjuk, hogy erősen álljanak a lábukon, legyen politikai képviseletük, legyenek országos vagy regionális önkormányzati, parlamenti szereplőik. Vannak intézményeik, van ott élettér. Ne adjuk föl, hanem a szülőföldön való boldoguláshoz próbáljunk meg minden segítséget megadni. Ez egy közös feladat, amit a külhoni szervezetek vezetőivel, legyenek azok pártok, kulturális intézmények, egyházak, velük közösen végezzük. Azt gondolom, hogy ez az erőfeszítés, ahogy a december elsejei választás eredménye is mutatja Romániában, nem történt hiába.
– Az első gondolata mindenkinek az, hogy legnagyobb veszélyben a kárpátaljaiak vannak, egyrészt a háború, másrészt Ukrajna nemzetiségekkel kapcsolatos elutasító politikája miatt is. Ez valóban így van, vagy ennél árnyaltabb a kép?
– Vitathatatlanul ők vannak a legnehezebb helyzetben, ezt ki lehet jelenteni.
– Mit lehet tenni a megmaradásuk érdekében?
– Az a példátlan mértékű segítségnyújtás, amit Kárpátaljának és a Kárpátokon túli teljesen ukrán területeknek is biztosítunk a háború kezdete óta, az nagy segítség. Magyarország történetének legnagyobb humanitárius programja van folyamatban most már két és fél éve. A háború elején, amikor a legnagyobb menekülthullámok zajlottak, számos alkalommal a magyar–ukrán határon segíthettem a karitatív szervezetek önkénteseivel együtt, és beszélhettem a menekültekkel. Ez a szörnyű háború megnehezíti a dolgunkat a helyben maradás, a szülőföldön való boldogulás tekintetében.
Nem véletlenül mondjuk mi, nemcsak Európa érdekében, nemcsak magyar érdekként, nemcsak gazdasági vagy emberiességi vagy keresztény szempontból, hanem nemzetpolitikai oldalról is, hogy a béke az érdekünk, ezért mihamarabb véget kellene vetni a harcoknak, hogy mihamarabb helyreálljon a rend Kárpátalján, és minél gyorsabban békében élhessen a kárpátaljai magyar közösség. Nyilvánvalóan a háború utáni helyzet sem lesz könnyű.
Ennek a háborúnak már magyar nemzetiségű áldozatai is vannak, akiket ukrán állampolgárként besoroztak és a fronton életüket vesztették. Ez is mutatja, miért érthetnek meg bennünket nehezen nyugaton, hiszen francia, belga, svéd és amerikai embereknek nem kell meghalniuk, szemben a mi nemzettársainkkal. Ezért is gondoljuk azt, hogy mihamarabb tűszünetre és aztán béketárgyalásokra van szükség. Most Donald Trump győzelmével felcsillant erre a remény, hogy hivatalba lépése után ez bekövetkezhet. Addig viszont azt látjuk, hogy a háborúpárti erők még próbálnak egyet-egyet csavarni a háború menetén. Akár az Európai Parlament múlt heti állásfoglalásáról, akár a demokrata amerikai kormány különböző döntéseiről beszélünk, mind-mind a háború fokozódását, eszkalálását, folytatását célozzák. Mi azt reméljük, hogy Donald Trump vezetésével, aki ebben az ügyben a béke pártján áll, és más a béketárti vezetőkkel mihamarabb lezárható ez a háború, és tűzszünet kötődik. Ez a kárpátaljai és az összmagyarság érdeke is.
– Nemzetpolitikáért felelős államtitkárként elődje, Potápi Árpád János örökségét kívánja folytatni, vagy új elképzeléseket szeretne megvalósítani?
– A folytatás az egy nagyon jó szó, de mindenkinek a saját személyiségét, a saját elképzeléseit is bele kell vinnie a munkába. Ez nem munkakörhöz kötött dolog, hanem dolgozzon bárki bárhol, a saját személyiségét meg kell jelenítse. Az elmúlt években számtalanszor jártam a határon túl úgy, hogy meghallgathattam az ottaniak kérdéseit, problémáit, igényeit. Láttuk azt, hogy mi a helyzet. Azt gondolom, hogy példaértékű, amit a Nemzetpolitikai Államtitkárság az elmúlt időszakban végzett, és azt remélem, hogy majd mások azt fogják mondani a mostani nemzetpolitikai munkánkról is, hogy az szolgálta a magyar nemzet megmaradását és gyarapodását.
