Vitaminok: mit, mikor és hogyan szedjünk

„A legelső, amit hasznos tudni, hogy a szedni kívánt vitamin vízben vagy zsírban oldódó-e, mert ez fontos kiindulópont azzal kapcsolatban, hogy mivel érdemes bevenni” – mondja dr. Horváth István László.

A zsírban oldódó A-, D-, E- és K-vitaminokat étellel ajánlott elfogyasztani, míg a B- és a C-vitamint egy pohár vízzel, akár reggeli előtt is be lehet venni. B-vitaminnal indítani a napot azért is jó lehet, mert ettől a legtöbben jellemzően kicsit energikusabbnak érzik magukat.

Dr. Vajda Péter az ásványi anyagok szedésével kapcsolatban említ néhány fontos szempontot. Az egyik, hogy a vastartalmú készítményeket javasolt inkább éhgyomorra bevenni, mert üres emésztőrendszerből jobban felszívódnak, de ha valakinek gyomorpanasza van, inkább étkezés közben vagy azt követően tegye. Ugyancsak a megfelelő felszívódás érdekében a magnézium-, illetve a vastartalmú készítményeket lehetőleg ne együtt szedjük. Ha van rá mód, akkor a vasat inkább reggel, a magnéziumot pedig este vegyük be, ez egyébként segíthet az elalvásban is – mutat rá a szakgyógyszerész.

Ahogyan a gyógyszerek, úgy a vitaminok és ásványi anyagok esetében is igaz, hogy a bevételükhöz a legjobb egy pohár víz.

„A kávéban, teában, energiaitalokban lévő koffein kedvezőtlenül befolyásolhatja a felszívódásukat, a C-, valamint a B1- és a B2-vitamin pedig hő hatására bomlik, tehát ezeket semmiképpen nem ajánlott forró itallal bevenni. Ami a tejtermékeket illeti, azok kifejezetten megnehezítik a vas felszívódását, így a kettőt együtt kerülni kell. De például a C-vitamin kifejezetten segíti a vas hasznosulását, az egy gyakori kombináció is” – magyarázza dr. Vajda Péter. Ha valaki a vitaminok, ásványianyag-készítmények vagy ezek kombinációja (multivitamin) mellett gyógyszereket is szed, annak érdemes figyelnie arra, hogy a megfelelő hasznosulás érdekében ne együtt, hanem 1-2 óra különbséggel vegye be ezeket.

Antibiotikumok, véralvadásgátlók és onkológiai készítmények alkalmazásakor kiemelten fontos, hogy a kiegészítő terápiákról a kezelőorvost, illetve a gyógyszerészt is tájékoztassa a beteg, aki ennek ismeretében pontos útmutatót tud adni az alkalmazással kapcsolatban – hangsúlyozza dr. Horváth István László.

Hozzátéve: bizonyos állapotokban vagy élethelyzetekben eltérő lehet a vitaminszükséglet, ezért például a kismamák is feltétlenül konzultáljanak a vitaminok és nyomelemek szedéséről orvossal és/vagy gyógyszerésszel. Életmód miatt is változhat a bevitel szükségessége: dohányzók esetében például az A-vitamin növelheti a rák kialakulásának a kockázatát, vagy a rendszeresen alkoholt fogyasztóknál általános a B1-vitamin hiánya, ezt szükséges ellensúlyozni – írja a a semmelweis.hu.

Dr. Horváth István László szerint érdemes még szem előtt tartani, hogy a vitaminokat, nyomelemeket kúraszerűen kell használni. Tehát többhetes vagy több hónapos epizódokban, és lehetőleg megelőzésképpen, mert ha már kiürültek a vitamin- és nyomelemraktáraink, azokat időbe telik feltölteni. Azt is jó tudni, hogy míg a zsírban oldódó vitaminokat a szervezet el tudja raktározni, a vízben oldódók gyorsan ürülnek, így azok esetében javasolt a rendszeres pótlás.

Dr. Vajda Péter pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy mindenki csak megbízható és biztonságos forrásból szerezze be a vitaminokat és ásványi anyagokat is.

Azt javasolja, hogy elsősorban a megfelelő biztonságot garantáló, offline patikákban vásároljanak, az internetes rendelést preferálók pedig különösen legyenek körültekintőek, és válasszák a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) weboldalán felsorolt és hitelesített gyógyszertárak webpatikáit.

Elolvasom a cikket