Letartóztatták a bántalmazót

MH/MTI
2024. december 5. csütörtök. 15:35
Frissítve: 2024. december 5. 15:42

Mint írták, a kislányt az őt egyedül nevelő édesapja halála után 2020-ban apja egy nő rokonánál helyezték el Hernádvécsén. Ott nevelőapja 2021-től kezdve az akkor kilencéves lányt két éven keresztül rendszeresen szexuális cselekményre kényszerítette. A férfi azzal fenyegette a lányt, hogy megveri, ha bárkinek elmeséli a történteket. Emellett a gyermeket éveken keresztül minden ok nélkül verte, kézzel és bottal ütötte, fellökte. Egy alkalommal a lökés miatt a lány egy forró kályhának is nekiesett – olvasható a közleményben.

A sértett a bántalmazások miatt nyolc napon túl gyógyuló töréses és égési sérüléseket szenvedett, ám nevelőszülei nem vitték orvoshoz, így a lány semmilyen gyógykezelést nem kapott. A kislány tavaly július végén szökött meg, és egy másik rokona vette magához – közölték.

A közlemény szerint a gyanúsított cselekménye alkalmas szexuális erőszak bűntette minősített esetének, kiskorú veszélyeztetése bűntettének és súlyos testi sértés bűntette minősített esetének a megállapítására. A várható büntetés mértéke – amely tíztől húsz évig terjedhet – miatt megalapozottan lehet tartani a férfi szökésétől, elrejtőzésétől. Emellett annak a veszélye is fennáll, hogy a gyanúsított a tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével a bizonyítási eljárás lefolytatását veszélyeztetné. A bíróság mindezek alapján rendelte el a férfi letartóztatását – írták.

A végzés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezett.

Elolvasom a cikket