MH/MTI
2024. december 5. csütörtök. 18:01
A politikai bizonytalanság ellenére – miután a jobbközép kormányt szerda este a nemzetgyűlés megbuktatta – „ennek a napnak arra kell szolgálnia, hogy megkongassuk a vészharangot a munkakörülmények és a fizetések romlása miatt a leendő kormány és a parlamenti képviselők felé” – mondta Mylene Jacquot, a CFDT közszolgálati szakszervezet főtitkára az AFP hírügynökségnek.
A vasutasok is munkabeszüntetést tartanak, ők az állami tulajdonú SNCF vasúttársaság leépítési tervének felfüggesztését követelik. A vasúti szakszervezetek december 11-én estétől határozatlan idejű sztrájkot hirdettek a társaságnál.
Emellett az adminisztratív terhek miatt már november 18. óta tüntető mezőgazdasági termelők is újabb megmozdulásokat szerveztek, ők most elsősorban az Európai Unió és a Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás ellen tiltakoznak.
A szakszervezetek közös felhívására többtucatnyi tüntetést hirdettek meg Franciaország-szerte, köztük Párizsban, a gazdasági minisztérium közelében, ahol a rendőrség 4-8000 tüntetőre számít, de megmozdulások vannak az ország második legnagyobb városában, a délkeleti Marseille-ben, és a harmadikban, a középkeleti Lyonban is.
„Azért vagyunk itt, mert az egymást követő kormányok szétzúzzák a közszolgáltatásokat azokkal a reformokkal, amelyek célja tönkretenni a munkánkat, a közszolgálati státuszunkat és magukat a közszolgáltatásokat” – mondta Fabien Rengade, a marseille-i megmozdulás felelőse.
A mozgósításban az oktatásban dolgozók részvétele a legjelentősebb. Az oktatási minisztérium szerint majdnem minden harmadik tanár sztrájkol, az általános iskolákban 40 százalékos a részvétel a munkabeszüntetésben, a középiskolákban a tanárok negyede nem tartotta meg az óráit. A Snes-FSU, a legnagyobb középiskolai szakszervezet ugyanakkor azt közölte, hogy a tanárok 54 százaléka tart munkabeszüntetést a középiskolákban, míg az FSU-Snuipp, a legnagyobb általános iskolai szakszervezet szerint „a tanárok 65 százaléka sztrájkol”.
Párizsban legalább öt középiskolát részlegesen vagy teljesen elfoglaltak a diákok.
„Szolidaritást akarunk vállalni a sztrájkoló tanárokkal, egy kis támogatást nyújtani nekik” – mondta Léa, a Lycée Buffon egyik tüntető diákja az AFP-nek.
Az ország középkeleti részén található Dijonban egy fiatalembert letartóztattak, miután egy tüntetésen lángoló tárgyat hajított el, amellyel könnyebben megsebesítette gimnáziumának igazgatóját.
A polgári légi közlekedési hatóság arra kérte a légitársaságokat, hogy csökkentsék járataik számát. Délelőtt nem voltak jelentős fennakadások a párizsi repülőtereken. Az Eurocontrol repülésirányító hatóság azonban „jelentős késésekről” számolt be a Párizs régió egy része és a Marseille körüli légtérben. Az északi Lille repülőtere csütörtök este és péntek reggel zárva tart.
A leköszönő francia kormány jelezte, hogy megtakarításokra van szükség az államháztartás javítása érdekében, amelynek hiánya idén meghaladhatja a GDP hat százalékát.
A szakszervezetek három tervezett intézkedés visszavonását követelik a köztisztviselők betegszabadságával kapcsolatban is.