Kövér László értékelése szerint napjainkban Európa egy képletes politikai, gazdasági és kulturális szőnyegbombázás alatt áll és napról napra erősödik a földrészünket fenyegető igazi bombázás veszélye is.
„Európánk ártó kezek által megnyesett fáján” politikai értelemben az európai patrióták egymásra találása az első reménykeltő igazi zöld hajtás – fogalmazott, hozzátéve: „a történelem urától” rendelt hivatásuk megteremteni Európa politikai, gazdasági és kulturális újjáépítésének feltételeit. Kifejtette: az elmúlt esztendőkben az európai hazafiak közös küzdelme három fő védelmi frontvonalon bontakozott ki. Az eszmék szintjén védik a nyugati világban a józan észt az abnormalitással szemben, politikai szinten védik a patriotizmust a globalizmussal szemben és jogi szinten Európában védik a nemzeti államokat az uniós föderalizálástól vagyis az Európai Egyesült Államok tervétől.
A házelnök negyedik védelmi vonalként jelölte meg, ahol elengedhetetlenül fel kell venni a küzdelmet: amerikai patrióta társaikkal összefogva a tágan értelmezett nyugati világban meg kell védeni a demokratikus államokat, mint a legitim közhatalom intézményeit a demokratikus legitimációt nélkülöző magánhatalmak azon törekvéseivel szemben, hogy azokat láthatatlan módon uralmuk alá vonják.
Kiemelte, csak úgy nyerhetnek az első három fronton, ha nem veszítenek a negyediken. Ha itt veszítenek, csak idő kérdése és a patriótákat legyőzik a másik három fronton is. Az igazi vesztesek azonban nem az európai vagy amerikai patrióták, hanem a teljes euroatlanti világ, amely ezen folyamatok eredményeképpen nemcsak politikai egyensúlyát veszíti el, hanem a világpolitikában és világgazdaságban eddig betöltött meghatározó szerepét is – fejtette ki Kövér László.
Rámutatott: a nyugati emberek meghatározó többsége jelenleg még a józan ész pártján áll az abnormalitással szemben, jelenleg még a hazaszeretet, a patriotizmus pártján áll a hazától elidegenítő globalizmussal szemben. Európában a társadalmi többség ma még mindenhol a nemzeti államok fennmaradásának és együttműködésének pártján áll az Európai Egyesült Államok tervével szemben.
A nyugati társadalmak többségének közakarata azonban csak akkor tud érvényesülni, ha a nyugati államok nem válnak magánhatalmak bábjaivá – közölte. Hangsúlyozta: ha a magánhatalmak túszul ejtik a közhatalmakat és átveszik az irányítást fölöttük, akkor csak idő kérdése és a nyugati világban fel fogják számolni a józan ész jelenlegi társadalmi többségét végleg meghiúsítva annak esélyét, hogy az demokratikus módon politikai többséggé válhasson. Ebben a küzdelemben tehát versenyfutásban vannak az idővel – figyelmeztetett Kövér László.
A házelnök rámutatott: napjainkban a nyugati világban a józan ész hasonlóan súlyos ostrom alatt áll, mint amilyen politikai, gazdasági és kulturális ostrom alatt vannak a nyugati államok és hasonló ostrom alatt, mint a hagyományos családok és a keresztény egyházak.
Kifejtette: napjainkra a nyugati világban felborult a korábbi erőegyensúly az államok által megjelenített közhatalom és a gazdasági érdekcsoportokból kialakult globális magánhatalmak között, utóbbiak már kellően erősnek érzik magukat ahhoz, hogy megszerezzék maguknak az államok gazdasági, pénzügyi, természeti és emberi erőforrásai fölött a rendelkezési jogot. Ezen törekvéseiket nagyban segítené, ha megszerezhetnék – a nemzeti államok, a keresztény egyházak és a hagyományos családok helyébe lépve – a közjó, a közérdek illetve a józan ész meghatározásának, alakításának vagy akár eltörlésének a lehetőségét.
Kitért arra is, hogy a Világbank adatai szerint 1970-ben a világ összadóssága – vagyis az államok, cégek és háztartások összesített adóssága – hétezer milliárd dollár volt, napjainkban 307 ezer milliárd fölött van úgy, hogy ebből a világ csaknem kétszáz államának az összadóssága több mint százezer milliárd dollár, amely meghaladja a világ államainak összesített GDP-jét. Kövér László a nemzetközi pénzügyi rendszert egy gigantikus pilótajátékhoz hasonlította, amelyben az államok mint közhatalmak csak vesztesek, a magánhatalmak csak nyertesek lehetnek. A közjó, a közérdek, a józan ész alakításából az állam, az egyház, a család és a társadalom más hagyományos közösségei egyre inkább kiszorulnak és helyüket átveszik a digitális platformok tulajdonosai, akik nyilvánvaló módon saját magánérdekük és magánhasznuk szerint élnek ezzel a lehetőséggel – tette hozzá.
Hangsúlyozta: a nyugati világban a patrióták csak együtt tudják helyreállítani az erőegyensúlyt a magánhatalmakkal szemben. Ezen egyensúly helyreállítása nélkül a nyugati világ – és benne Európa – nem fogja tudni megoldani a 21. században előtte tornyosuló politikai, gazdasági, társadalmi, demográfiai és ökológiai gondokat – rögzítette. Hozzátette: ha nem állítják helyre az egyensúlyt, a magánhatalmak gyakorlatilag lépésről lépésre fel fognak morzsolni, maguk alá fognak gyűrni minden európai nemzeti államot – mindezt akár újabb európai regionális háborúk árán is –, és európai egyesült államok néven egy brüsszeli központú magánpénz-birodalmi helytartóságot fognak létrehozni helyettük. Kövér László szerint ugyanakkor a nyugati világban az államok és a magánhatalmak között megbomlott erőegyensúly még helyreállítható, ehhez az Egyesült Államokban és Európa minden országában még létezik a józan észnek azon társadalmi többsége, amely a patrióták küzdelmei révén előbb vagy utóbb mindenhol politikai többséggé is válhat.