De nem csak külsőleg néztek ki ugyanúgy. Ugyanaz volt a foglalkozásuk és a nevük is azonos volt. A két Brady Feigls vörös hajú, vörös szakállú, szemüveges, 195 cm magas baseballjátékos. Egyikőjük a Pericos de Puebla mexikói csapat játékosa, míg a másik az Oakland Athleticsé Amerikában. A sok hasonlóság pedig oda vezetett, hogy DNS-tesztet csináltattak. Arra gondoltak ugyanis, hogy rég elveszett testvérek.
A teszt eredménye szerint azonban meglepő volt: nem voltak rokonok, viszont mindkettejük vérében ugyanannyi német eredet van. Kiderült ugyanis, hogy a Feiglsek Németországból érkeztek Ellis Islandra a 19–20. században. Mindketten 53 százalékban németek voltak. Több biológiai azonosság azonban nem volt bennük.
Etnikumukat tekintve is, az egyikük tíz százalékban ír és skót volt, míg a másikuk csak két százalékban. Ezért vörös a hajuk, a szőrzetük. De egyiküknél olasz származást is kimutattak, míg a másikuknál nem. Ennek ellenére a két férfi hálás az eredményért, és valamilyen módon testvérekként tekintenek egymásra. Az is előfordul, hogy már az utcán is felismerik őket.
Néha az utcán odaszólnak, hogy: Hé! Te vagy az egyik Brady Feigls! Hogy van a másik?
– mesélték. Hozzátették, viccesnek tartják a dolgot, idézte őket a LadBible.