MH/ MTI
2024. december 6. péntek. 20:39
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Robert Bosch Automotive Steering Kft. friss beruházásának átadásán arról számolt be, hogy a világ vezető autóipari beszállító vállalatának új üzemében elektromos kormányműveket fognak gyártani.
A körülbelül 46 milliárd forint értékű projektet az állam 10,5 milliárd forintal támogatta, ezzel is elősegítve a munkahelyteremtést a régióban – tájékoztatott. Majd a beszédében leszögezte, hogy a cég ezzel Magyarország gazdasági teljesítményének újabb biztos alapját teszi le.
„Egy újabb garancia arra, hogy a jövő esztendőben már érzékelhető és messziről látható mértékű gazdasági növekedést tudunk majd felmutatni” – fogalmazott.
Kiemelte, hogy a beruházás a kormány stratégiai célkitűzéseinek több pontjával is egybeesik: az export további erősítésével, a hozzáadott érték növelésével, ami segíti a gazdaság dimenzióváltását, valamint a környezetvédelmi szempontok szem előtt tartásával.
Üdvözölte, hogy a magyar–német kereskedelmi forgalom tavaly új rekordot döntött hetvenmilliárd euróval, és továbbra is a német vállalatok alkotják a legnagyobb beruházói közösséget hazánkban, mintegy 300 ezer embernek adva munkát. Illetve Heves vármegye utóbbi évekbeli kiváló teljesítményét is méltatta, megjegyezve, hogy pont ez a századik olyan beruházás a térségben, amelyhez az állam az elmúlt tíz évben támogatást adott.
„A száz beruházás 640 milliárd forintnyi beruházási értéket hozott el ide, és 7700 új munkahely megteremtését tette lehetővé” – közölte. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Európa gazdasága az utóbbi években válságról válságra bukdácsolt, a kontinensnek nem sikerült megtalálnia a helyes válaszokat a régóta példátlan nehézségek kezelésére.
Kifejtette, hogy a krízisek nyomán teljesen megborult a status quo, új világgazdasági korszak kezdődött, amelyben minden bizonytalanság ellenére egy folyamat töretlenül haladt előre, ez pedig az elektromos autóipari forradalom.
Majd rámutatott, hogy mint minden nagy technológiai változás, ez is nyertesekre és vesztesekre osztja a nemzetközi porond szereplőit, és Magyarország egyértelműen előbbiek csoportjába került. Szavai szerint ennek egyik jele az, hogy hazánk mostanra a világ azon három országa közé tartozik, ahol mindhárom nagy német prémium autómárka gyárral van jelen, s ennek következtében olyan beszállítói hátország alakult ki, amelynek nyomán a szektor legfontosabb szereplői is stratégiai helyszínént kezelik az itteni telephelyeiket.
A miniszter végezetül aláhúzta, hogy a magyar autóipar nagy utat járt be ezen utóbbi nehéz időszakban, az ország immáron hatodik éve a húsz legnagyobb autóipari exportőr közé tartozik globálisan, amelyek együttesen a teljes kivitel kilencven százalékát adják.
„Az autóiparunk termelési értéke pedig tíz esztendő alatt 3,5-szeresére növekedett, és a tízezer milliárd forintos üvegplafon áttörése után tavaly már 13.600 milliárd forintnyi termelési értéket tudott előállítani” – tudatta.
Emellett arra is kitért, hogy 2023-ban egy másik mérföldkövet is sikerült elérni, ugyanis az egy év alatt legyártott autók száma meghaladta a félmilliót.
„És a jelenleg zajló autógyártó beruházások, tehát a Mercedes, a BMW és a BYD gyárépítései pedig oda vezetnek, hogy Magyarország kettő év múlva azon öt európai országhoz fog csatlakozni, amelyek éves szinten egymillió autót tudnak gyártani. És mindez nem lenne lehetséges egy rendkívül fejlett, sokszínű és magas technológiai színvonalat képviselő beszállítói hátország nélkül” – összegzett.