A mocsári teknősök élőhelyének megóvására indult fejlesztési projekt

MH/ MTI
2024. december 7. szombat. 7:19

A nemzeti park mint a projekt vezető partnere mintegy 620 ezer euró (255,9 millió forint) európai uniós támogatásból és 155 ezer euró (64 millió forint) hazai társfinanszírozásból valósítja meg a három pillérre épülő, #emys elnevezésű projektet a szlovák BROZ természetvédelmi egyesülettel közösen.

Az első pillérben a résztvevők egyebek mellett más országok teknősvédelmi projektjeit vizsgálják meg. A kutatáson kívül a helyi lakosság által gyűjtött adatokat is értékelik, emellett egy meglévő magyar applikációt is fejlesztenek annak érdekében, hogy az a szlovák adatokat is fogadni tudja.

A második pillérben a határtérség magyar oldalán helyreállítják a meglévő élőhelyeket és újakat is kialakítanak. Utóbbi esetében a Holt-Rába két holtágát fejlesztik és tervezik egy csatorna meghosszabbítását.

A szlovák oldalon három tavat alakítanak ki a mocsári teknősöknek.

A fejlesztéssel nemcsak a mocsári teknősök számára teremtenek jobb élőhelyeket, de hozzájárulnak az éghajlatváltozás hatásainak mérsékléséhez is azáltal, hogy jobbá válik a térség rétjeinek vízellátása.

A harmadik pillérben a szemléletformálás jegyében egyebek mellett fejlesztik a Holt-Rába Tanösvényt, Lipót-Gombócoson, a Szigetközi Tájvédelmi Körzet központjában a mocsári teknősök védelmének tematikáját feldolgozó foglalkoztató installációkat telepítenek és a környék iskolái számára interaktív környezeti nevelési alkalmakat szerveznek.

Elolvasom a cikket