Lehetne itt finomkodni, hogy taszítottak a könyöklők meg hogy egy igazi értelmiségi mindig középen áll, aztán elő lehet húzni az úgynevezett és vágyott függetlenséget, meg a különféle értelmiségi álarcokat. Nagyjából ezek miatt nem igyekeztem a politikában lemerülő ismerőseim közé.
Természetesen teljesen nem lehetett, nem is akartam elkerülni a politikát. Furcsa találkozásaim voltak bizonyos politikusokkal. Még az Élet és Irodalomban dolgoztam, amikor megkeresett egykori kitűnő történészprofesszorom, Kávássy Sándor. Ő ekkoriban a Független Kisgazdapártnál viselt magas rangot. Többek között azért, mert a nagymamám hadiözvegyként az egykori a kisgazdapári Tildy Zoltán köztársasági elnöktől kapott egy trafikot a háború után, fontolóra vettem szíves invitálását. Meg aztán Kávássy addig hívogatott, amíg már csak udvariasságból sem tudtam többször elutasítani ezt a remek, mondhatni barátommá vált embert, így hát elmentem a pártközpontjukba, ahol Kávássy tanár úr arra próbált rábeszélni, hogy legyek a párt sajtófőnöke. Adunk autót, remek fizetést, külföldi utakat, mindent megkaphatsz, amit akarsz – mondta. Nem tetszett a helyzet. A fene se akart a számomra nem éppen rokonszenves Torgyán József sajtófőnöke lenni. Ezt azonban így nem mondtam meg Kávássynak, és az iránta érzett tiszteletből még abba is belementem, hogy legközelebb magával az elnök úrral is hajlandó vagyok találkozni. Majd ő elmondja a részleteket, kísért ki a pártszékházból egykori tanárom.
A megbeszélt időben kopogtam az elnöki terem ajtaján. Egy fiatalember fogadott, körülnéztem, a nagy szobában néhány íróasztalnál vagy húsz ember sertepertélt. Leültettek az ajtó mellé. A terem túlfelén, a legnagyobb íróasztal mögött ült egy újság. Egy nagy méretű napilap mögé bújt valaki. Tíz perc után elegem lett a várakozásból, szóltam az egyik, hozzám közel eső asztalnál ülő ügybuzgó fiatalembernek, hogy hát nekem itt egy találkozóm lenne az elnök úrral. Azonnal intézkedem, válaszolt, de csak ült ott tovább a helyén. Szemben, a nagy asztal mögötti újság meglebbent, még mindig nem lehetett tudni, ki van mögötte. Aztán meghallottam onnan Torgyán József jól ismert hangját. Azt kiabálta, hogy valami újságíró jön ide hozzám, hát miért késik, ez hallatlan szemtelenség.
Na, ekkor indultam el az ajtó felé, behúztam magam mögött, és óriási módon megkönnyebbültem, hogy nem kellett az elnök úrral találkoznom. A pöffeszkedő fogadtatásom okot adhatott volna a sértődésre, de inkább örültem annak, hogy nem kerültem szorosabb kapcsolatba a nem éppen rokonszenves elnök úrral.
Néhány évvel később derék politikus barátom, a Magyar Demokrata Fórum korábbi közlekedési szakembere, Horváth Béla már a Kisgazdapártban dolgozott. Az 1998-as Fidesz-Kisgazda győzelem és szövetségkötés után a kisgazdák hetilapjának irányítására akart megnyerni engem Horváth Béla. Igyekeztem udvariasan kifarolni, és lehetőleg nem találkozni Torgyán József elnök úrral. Nem bántam meg. Már csak azért sem, mert a kisgazdák Kis Újságjának impresszumában főszerkesztőként Torgyán József szerepelt. Lehettem volna a helyettese.
