MH/MTI
2024. december 8. vasárnap. 14:29
Frissítve: 2024. december 8. 14:35
Soltész Miklós a szentmise végén jelentette be: a magyar kormány idén húsz erdélyi, illetve partiumi egyházi közösség vallásos könnyűzenei együttesének és 43 fiatal egyéni pályázónak nyújt támogatást, akik gitárt vagy más olyan eszközt kapnak, amellyel a közösségüket szolgálják.
„Köszönöm nekik, hogy így is felvállalják Krisztus követését, és adott esetben olyanoknak is segítséget adnak a hit irányában, akik adott esetben keresők, vagy adott esetben nem is hívők” – fogalmazott az államtitkár. Felidézte: öt évvel ezelőtt a csíksomlyói ifjúsági találkozón fogalmazódott meg az ifjúsági egyházi zenekarok támogatásának igénye, amelyek szerinte nagyszerű munkát végeznek. Az ő ötletük alapján indult egy pályázati rendszer, amelynek idei eredményhirdetése a múlt héten történt Budapesten – részletezte.
Soltész Miklós az erdélyi „felnőtteknek is” köszöntetet mondott, amiért múlt vasárnap „szép számmal és hatalmas összefogással” vettek részt a romániai parlamenti választásokon. Rámutatott: az újabb keresztények bajba kerülésével, illetve újabb menekülthullámmal fenyegető szíriai fejlemények közepette felértékelődik az, hogy ha egy országban, egy földrészen békesség van. Az erdélyi magyarok összefogása a választásokon, vezetőik mellett tanúsított kiállása a békét szolgálhatja – értékelte az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.
Idén csaknem 600 sikeres pályázat részesül a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vallásos könnyűzenei támogatásában – jelentette be múlt vasárnap Hankó Balázs Budapesten. A tárcavezető közölte: a minisztérium 350 millió forinttal támogatja a vallásos könnyűzenét: 150 millió forinttal az új hangszerek vásárlását, 50 millió forinttal a hangszerek felújítását, és 150 millió forint jut a vallásos könnyűzenei programokra szerte az országban és a Kárpát-medencében. A 2019-ben indított programban idén a hangszervásárlás és -felújítás mellett már a vallásos tematikájú zenei rendezvények megvalósítására is lehetett pályázni.
A kérelmeket magánszemélyek, civil szervezetek, gazdasági társaságok, egyházak, egyházi fenntartású intézmények, helyi kisebbségi és nemzetiségi önkormányzatok, valamint települési önkormányzatok nyújthatták be, a támogatási időszak másfél évre szól.